RETRO RÁDIÓ

Drámai vallomást tett a Viszkis rabló

Drámai vallomást tett a Viszkis rabló
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2017. 07. 19. 10:15

Ambrus Attila pár hete tért haza Ázsiából, ahol részt vett a TV2 õsszel startoló valóságshow-jában. A hosszú hetek alatt egyre csak érlelõdött benne a gondolat, hogy ideje belevágni a gyermekvállalásba.

Igen ám, de rögtön jött a villámcsapásszerű gondolat: mit mond majd gyermekének a saját múltjáról?

Alighanem ritkaság, hogy egy börtönt is megjárt, a világ minden szabályára fütyülő bűnöző teljesen megváltozzon. Nos úgy tűnik, évtizedes büntetése ellenére Ambrus Attilának sikerült a nulláról újrakezdve felépíteni egy becsületes, dolgos életet.

Két évvel ezelőtt egy ősmagyar szertartás keretében vette el barátnőjét, a nála 20 évvel fiatalabb Rékát. Esküjüket vérszerződéssel pecsételték meg. A pár egy éve költözött be vidéki otthonába, ahol már minden készen áll a gyermekvállalásra. Attilát ugyanakkor ebben a kérdésben is kísérti a múlt. Tudja, eljön majd a pillanat, amikor olyasvalakinek -  a gyermekének - kell majd színt vallania, aki előtt nem köntörfalazhat.

Szeretnénk gyereket, ez nyilvánvaló.

Mint ahogy az is, hogy elgondolkodtam, és egy kissé félek is a pillanattól, hogy mit mondok majd a lányomnak, vagy a fiamnak arról, hogy ki volt az ő édesapjuk? Nyilván nem arra gondolok, hogy egy fazekasmester, aki a műveivel járja az országot, vásározik és fesztiválozik …”

- mesélte a %RIPOST% napilap szerdai számában Amrus Attila, aki azt is elárulta, mi a terve, ha szembetalálja magát a kényes kérdéssel. Attila, öt évvel ezelőtti szabadulása óta, a rácsok mögött szerzett egyik szakmájából, a keramikusmesterségből él. Vidéki otthonában kialakított saját műhelyében dolgozik. Hétvégén a szlovákiai Kürtön, majd Siófokon és persze a szokott helyén, Balatonbogláron kínálja portékáit.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.