RETRO RÁDIÓ

Megszólalt Tahi Tóth László: Vissza akarok térni!

Megszólalt Tahi Tóth László: Vissza akarok térni!
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2017. 03. 23. 09:45

Tahi Tóth László két hónapja fekszik kórházban, ahol súlyos agymûtéten esett át, miután egy elõadáson rosszul lett. Most úgy tûnik, túl van a nehezén.

Az egész ország egy emberként aggódott Tahi Tóth Lászlóért az elmúlt hónapokban, miután egy színházi előadáson rosszul lett. Mint ismeretes, két héttel később agyműtéten esett át, azóta pedig kórházban kezelik. Bár még hosszú rehabilitáció vár rá, sokat javult az állapota. A Story magazinnak már terveiről beszélt a friss Kossuth-díjas művész.

"Készülök a visszatérésre. Már be is hozattam a feleségemmel az Audiencia című darab szövegkönyvét, szeretném tovább játszani.

Arról sem mondtam le, hogy az Össztáncban újra táncoljak a kollégákkal, és a Hattyúdalban is megint színpadra lépjek

- kezdte Tahi Tóth, aki már sportolni is szeretne.

"A tavasz is erőt ad. Remélem, hamarosan sétálhatok, kirándulhatok, és majd megint teniszütőt vehetek a kezembe. Egyelőre tévén követem a sporteseményeket, Szilvi éppen most hozott be nekem egy kis készüléket"

- árulta el a színész.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.