RETRO RÁDIÓ

Bünteti a sors Rékasi Károlyt

Bünteti a sors Rékasi Károlyt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 05. 07. 10:31

A színész csaknem 30 évig élt együtt volt párjával, Détár Enikõvel. Mindketten sikeresek voltak, ám azóta fordulatot vett a színész élete.

2013 szeptemberében Rékasi dührohamot kapott a színházban, és ököllel összetörte a fél berendezést, jobb kézfeje megsérült - kezdi a sort a Bors.

Egy hónappal később egy újságíró kezéből kitépte a kamerát, mert lefilmezte őt és Pikali Gerdát, ezzel a tettével nagy vihart kavart.

Ezzel még távolról sem ért véget a kellemetlen széria.

2013. októberében Détár Enikővel bejelentették, hogy nem játsszák tovább közös darabjukat, árulni kezdték volt otthonukat és elváltak egymástól.

Csaknem egy évvel ezelőtt pedig a színész súlyos, csaknem halálos balesetet szenvedett motorjával.

Aztán úgy tűnt, hogy élete kezd rendeződni, hiszen kapcsolata boldog, gyógyulása pedig biztató volt. A sorozatban is újra elkezdett dolgozni, ám februárban újra kellett műteni a lábát, márciusban pedig túlerőltette magát, és a forgatásról mentő vitte kórházba.

Jelenleg is ott van, nem is látogatható, mert a sebe elfertőződött, a Barátok közt című sorozatból pedig kiírták. Mi jöhet még?

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.