RETRO RÁDIÓ

Szinetár Dóra csak a karrierhez kellett Bereczkinek?

Zuti Bea
Szerző
Zuti Bea
Létrehozva2015. 11. 12. 07:35

Megdöbbentõ kijelentést tett Bereczki Zoltánnal való kapcsolatáról Szinetár Dóra. Válásukról eddig mindketten diszkrétem és kölcsönös tisztelettel beszéltek. A színésznõ most azonban azt nyilatkozta, õ csak a háttér volt Zoli karrierjéhez.

Szinetár Dóra meglepő őszinteséggel beszélt válása okairól A nő háromszor című műsorban. A sztárpárként számon tartott énekes duó három éve adta be a válási papírokat, ami annyira megdöbbentette a rajongókat, hogy sokáig el sem akarták hinni, később pedig azt remélték, újra egymásra találnak majd.

Válásuk okait soha nem részletezték, és igyekezték kulturáltan, a médiát kizárva intézni ügyeiket. Mindig kölcsönös tisztelettel és körültekintő diszkrécióval nyilatkoztak. Így tulajdonképpen soha nem derült ki a valódi oka a szakításuknak.

Szinetár Dóra azóta újra férjhez ment, míg Bereczki szingliként éli az életét. A por pedig lassan leült az ügy körül. A minap az ATV műsorában azonban érdekesen nyilatkozott a színésznő. Úgy véli, csak azért tartottak ki egymás mellett ennyi ideig, mert

amikor a magánéletük bajban volt, a színpad segített nekik újra egymásra találni.

"Büszke vagyok rá, hogy az a főiskolás fiú, akit megismertem, mellettem nőtte ki magát Bereczki Zoltánná.

S azzal is tisztában voltam, hogy ehhez elsősorban a szép pasztell hátteret biztosíthattam"

- mondta a színésznő.

A Bors megkereste Bereczki Zoltánt, hogy mi a véleménye volt felesége szavairól, de nem kívánta kommentálni a történteket, méltatlannak találta.

Kollégáik közül van, aki úgy véli, Szinetár Dóra valóban hátszelet adott Zoli karrierjének. Egyesek szerint a férfi tehetsége vitathatatlan, a szénésznő nélkül is befutott volna, csak lehet, hogy valamivel később.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.