RETRO RÁDIÓ

Elképesztő szegénységben nőttek fel a magyar sztártestvérek

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2015. 09. 28. 13:40

Tóth Vera és Tóth Gabi Friderikusz Sándornak meséltek arról, hogy a gyerekkoruk nagy része nélkülözésben telt. Sõt, még hírességként is gyakran voltak anyagi gondjaik.

Tóth Gabi vasárnap este az Összezárva Friderikusszal című műsorban teljesen feltárta a lelkét, és múltja egyik legnehezebb szakaszáról mesélt. Főzés közben ugyanis előtörtek belőle a régi emlékek, és elcsukló hangon vallotta be Friderikusz Sándornak, hogy korábban mekkora szegénységben élt.

Pedig akkor már elismert énekesnőnek számított, hiszen a Megasztár meghozta neki a várva várt áttörést. Ám karrierje megrekedt a tehetségkutató után, ő pedig évekig nélkülözött. A külvilágnak persze azt mutatta, hogy minden rendben, pedig sokszor még ételre is alig futotta.

"Előfordult, hogy a szupermarketben vissza kellett raknom a sajtot, mert nem volt rá pénzem, hogy megvegyem."

- idézte fel keserűen súlyos anyagi nehézségeit Gabi, aki jelenleg a Sztárban sztár versenyzőjeként bizonyítja sokoldalúságát.

De nem ez volt az egyetlen életszakasza, amikor nélkülöznie kellett. A gyermekkorát szintén nem az anyagi jólét jellemezte. Erről a műsorba meglepetésvendégként betoppanó nővérével, Tóth Verával meséltek Friderikusznak.

Sokáig az egész család ugyanabban a kád vízben fürdött le esténként, hogy spóroljanak. Gyakran csak egy dezodorra futotta, amit szintén közösen használtak. De volt, hogy a karácsony is csak a szeretetről szólt, mert nem volt pénzük ajándékokat venni.

Sőt, a mai napig nem lehet őket tehetősnek nevezni, hiába van két jól ismert, sikeres előadó is a családban. Gabi és a szülei is albérletben laknak Budapesten. Ugyanis a tapolcai házuk eladásából még egy kicsi budapesti lakásra sem tellett.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.