tóth gabi
Sorra veszíti el szeretteit Charlie, akit a koncertek után nem vár otthon más, csak a csend és a magány.
Csak a csendes magány vár Charlie-ra egy-egy sikeres koncert után, aki házának néma falai között joggal érzi úgy, hogy teljesen egyedül maradt. Az elmúlt évek sok fájdalmat és gyászt hoztak az énekes számára, hiszen barátain kívül szüleit és imádott feleségét is elvesztette.
Pedig a zenész mindent megtett, hogy megmentse őket. Súlyos beteg édesanyját odaadóan ápolta, a fellépései után egyből rohant hozzá, rendszeresen vitte orvoshoz. Csak azt bánja, hogy sosem tudta kimutatni, mennyire szereti őt.
"Nem az a típusú ember vagyok, aki kimutatja a szeretetét, utálom is magam ezért. Azóta is nagyon fáj, hogy nem mondtam el édesanyámnak, mennyire szeretem..."
- vallotta be szomorúan a Story-nak Charlie, aki korábban pályatársa és barátja, Cserháti Zsuzsa halálhírétől is teljesen összeomlott.
Édesanyja után hamarosan édesapját is elvesztette, tavaly év végén pedig feleségétől kellett elbúcsúznia. Pedig az énekes még karrierjét is kockára tette, hogy megmentse Katit, aki harminchat évig volt hű társa. Külföldi koncertjeit lemondva ápolta otthonában a beteg asszonyt, akit örökre szeretni fog...