Rónai Aranka retteg! Újabb bántalmazástól tart a színésznő

A négygyermekes színésznő az első pofon után az eszével ugyan tudta, hogy menekülnie kellene, de a szíve adott még egy esélyt. Esélyt a kapcsolatának, esélyt annak, hogy a gyermekeinek ne kelljen csonka családban felnőnie. És - sajnos, ahogy a valóság megmutatkozott - esélyt egy második pofonnak, ami nem váratott sokáig magára. Ez utóbbi bántalmazás bizonyítékaként a napokban bejárta a hazai sajtót egy kép, amihez hasonlót ma Magyarországon sajnos rengeteg, erőszaknak áldozatul esett nő lát viszont, ha a tükörbe néz.

Rónai-Aross Aranka színésznő otthonában fogadta Ripostot, hogy részletesen meséljen arról a földi pokolról, amiben élni kényszerült, és amelyből még most sem látja a kiutat, hiszen hosszú procedúra után a bíróság kimondta: nem történt súlyos testi sértés azon a rettenetes napon. A válás nem halad, mert Arankának tartania kell gyermekei elvesztésétől. Próbálja leplezni, de azért lassan beismeri: retteg. Retteg a férfitől, akivel ma is gyakran kényszerül találkozni.

A lakás rendezett, de tisztán látszik, négy eleven gyerkőccel nem könnyű az élet. Mindenfelé vidám játékok, a kis kertben hívogató medence, és mégis... a vidámság mögött ül valami a levegőben. A feszültség kézzelfogható. Aranka pedig mesélni kezd.

„Most ment el a férjem, alig tíz percet volt itt, mert elvitte a srácokat. Nem beszél arról, ami a lapokban megjelent, de érzem, hogy pontosan tudja, mi történt. Az igazat megvallva féltem, de ez már nem új számomra, hiszen amióta leütött, folyton olyan vagyok mellette, mint egy megfeszített íj.

Ha vita van, figyelem minden rezdülését, mert nem tudhatom mikor robban fel és mikor kell menekülnöm.

Hát, így van ez, és nem is tudom, ki segíthetne! A lehetőségeimet már régen kimerítettem” - mondja Aranka, majd belekezd a történetébe.

Az elsőt megbocsájtotta...

„2010-ben történt az első eset, amikor egy pofontól a földön landoltam. Azonnal döntöttem és elküldtem, de visszaszivárgott az életünkbe. Ez nem sokkal a harmadik gyermekünk születése után történt. Akkoriban költöztünk új lakásba, ami végre az otthonunk lehetett - mutat körbe. - Én pedig arra gondoltam, hogy ezzel véget ér köztünk a feszültség, amit az okozott, hogy rengetegszer költöztünk azelőtt. A közös öröm és érdek elfeledtette velem a pofont és reményt adott” - meséli a teraszon ülve a négygyermekes édesanya, aki minden apró zajra az ajtó felé kémlel. Nem mondja, de tudom, attól tart, hogy a férje beállít, és mindketten bajba kerülünk. Bár minduntalan rájön, hogy csak a képzelete játszik vele, feszültsége rám is átragad, és mi tagadás meg is sürgetem kicsit.

Kezdődik a terror...

„Nem sokkal ezután ő három hónapra külföldre utazott dolgozni és ezzel kezdetét vette az őrület. Folyamatosan gyanúsítgatott és ócsárolt, mert a fejébe vette, hogy megcsalom őt. Az üzeneteit ma is őrzöm. Odáig fajultak a dolgok, hogy a gyerekkori legjobb barátomra is féltékeny lett. Arra, aki nemcsak nekem, de neki is rengeteget segített korábban.

Ekkor eltört bennem valami és éreztem, kár volt abban hinnem, hogy az a pofon egyszeri és megismételhetetlen volt

- emlékszik vissza Aranka.

Válni, nem válni…

„Innentől mindennapossá váltak a vitáink és nekem szép lassan elegem lett. 2011 nyarán végül elköltözött, én pedig válni akartam. Õ persze nem. Ráadásul közölte, ha beadom a keresetet, perre megy a gyerekekért. Egyik este átjött és sokat beszélgettünk, majd valahogy békülés lett a dologból és megfogant a negyedik gyerekünk. Tudom, most sokan felhördülnek és nincs is rá magyarázatom" - néz maga elé. "Egy ideig minden rendben ment, de végül, ahogy az lenni szokott, kezdődött minden elölről. Nagyon gyakran úgy összevesztünk, hogy veréssel fenyegetett és látszott is rajta, nem áll messze az újabb pofontól. Megesett, hogy a rokonai fogták le, nehogy nekem essen. Végül 2012 nyarán nem bírtam tovább és beadtam a válókeresetet.

Decemberre tűzték ki a békéltetőt és ő előtte egy nappal leütött. Ez után készült az a kép, amit most közzétettem.

A tárgyalást végül elhalasztották, de én kaptam egy 72 órás távoltartási végzést, amit szerettem volna 30 nappal meghosszabbítani. Úgy tűnt, meg is kapom, de végül elutasították, arra hivatkozva, hogy az ő vallomása szerint a tettlegesség kölcsönös volt. Szerinte én csak belefordultam a védekezésképpen maga elé tartott tenyerébe. A mese ugyan sántított, de elfogadták. Hazatérve elvette a kulcsaimat és nem engedett ki a lakásból. Erről is született feljelentés, de szintén nem lett semmi a dologból, mert a hatóság szerint kimehettem volna a kiskapun. Jah, persze! Négy gyerekkel a hónom alatt, a kocsit két kerékre állítva!” - nevet fel keserűen a színésznő.

Képtelen feltételek...

„Kérleltem, hogy költözzön el, de nem tehettem semmit, mert ő a lakás tulajdonosa, én csak  a haszonélvező vagyok. Rengeteg feljelentés és huzavona után belementem abba, hogy egyezkedjünk, de ebből is kabaré lett. Elém rakott egy tervezetet, amiben az állt, hogy ő hamarosan kap egy szolgálati lakást, amit közösen fizessünk és közösen is használjunk. Oly módon, hogy a gyerekek nem, inkább mi utazgassunk a láthatásoknál. Tehát, ha ő a gyerekekkel akar lenni, én cuccoljak át az ő lakásába. Ugyanakkor azt is leírta, hogy ebben a lakásban 18 évig nem élhet férfi mellettem. Én szóban mindenre rábólintottam, így elköltözött, de végül sosem írtam alá azt a hülyeséget.

Persze hiába cuccolt el, a terror folytatódott. Folyamatosan fenyegetett engem és a családomat is.

Erről számtalan feljelentés tanúskodik. Kértem és kaptam is birtokvédelmet, de megtámadta és végül ő nyert. Egyszerűen kimerültek a jogi lehetőségeim. Itt vagyok négy gyerekkel és egy férjjel, aki nem hajlandó elválni, csak ha viheti a gyerekeket” - tárja szét a karját a hatalmas iratkupac fölött Aranka, aki attól tart, a gyermekei is megsínylik a kettejük közt zajló háborút.

"Nem akarom, hogy önmagukat hibáztassák"

„A gyermekeim előtt nem titkolóztam soha, hiszen sajnos mindent láttak és hallottak. Persze igyekszem tenni azért, hogy a lehető legkevesebb feszültségben kelljen élniük. Talán furcsán hangozhat, de miattuk is meg kellett lépnem a nyilvánosságot. Egyszerűen nem szeretném, ha később felnőttként önmagukat okolnák azért, mert végignézték a terrort és nem tettek semmit. Nem akarom, hogy valamikor is önmagukat hibáztassák, mint ahogyan én tettem a saját édesanyám esetében. Húszéves voltam, amikor először kértem anyámat, hogy hagyja el apámat és egész életemben bánni fogom, hogy nem korábban szóltam neki.

Sajnos rengeteg a megalkuvás azokban a családokban, ahol az erőszak jelen van.

Erre most döbbentem rá, mivel az elmúlt napokban rengeteg üzenetet kapok sorstársaimtól. Éppen úgy írnak nekem, ahogyan én írtam Demcsák Zsuzsának annak idején…