RETRO RÁDIÓ

Horror: illegális hullaházat üzemeltek a muszlim migránsok egy belga nagyvárosban

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2026. 03. 05. 12:13

Az ingatlanban ipari hűtőkben tárolt holttesteket találtak a hatóságok.

A belga hatóságok felszámoltak egy lakóingatlanban berendezett, illegálisan működő halottasházat a Brüsszel melletti Zaventem városban, miután a lakók az elviselhetetlen szagra panaszkodtak, az ügyben pedig vizsgálat indult - jelentette a 7sur7 belga hírportál. 

Horror: illegális hullaházat üzemeltek a muszlim migránsok egy belga nagyvárosban

Az ügy egy bejelentéssel kezdődött. Egy lakó február közepén jelezte a hatóságoknak, hogy gyanús tevékenységet tapasztal a lakóépületének egyik földszinti lakásában. Elmondása szerint az ingatlanba rendszeresen szállítottak ipari hűtőszekrényeket és óriási kartondobozokat, valamint időnként olyan személyek érkeztek a lakásba, akik rövid idő után távoztak.

A hatóságok ellenőrzése során kiderült, hogy a lakásban egy muszlim temetkezési szolgáltatáshoz kapcsolódó hullaház üzemelt. Az ingatlanba szállították a testeket, amelyeket itt hűtve tároltak, majd temetéshez készítették elő őket muszlim szokások szerint. Az iszlám temetési hagyományokban fontos szerepe van a test rituális megmosásának és a temetés gyors lebonyolításának, ezért több nyugati országban külön szolgáltatások működnek erre a célra.

Az illegális hullaházat az "Al Ihsan" nevű muszlim temetkezési vállalat üzemeltette, aminak a tulajdonosa egy Daouadi A. néven azonosított, észak-afrikai bevándorló. 

Önmagában az ilyen tevékenység nem tiltott Belgiumban. A probléma az volt, hogy a létesítmény semmilyen hivatalos engedéllyel nem rendelkezett, és ráadásul egy lakóépületben működött. 

A belga szabályozás szerint a halottasházak és temetkezési szolgáltatások csak megfelelő infrastruktúrával rendelkező, engedélyezett helyiségekben működhetnek, ahol biztosítottak az egészségügyi és higiéniai feltételek. Egy átlagos lakás természetesen nem felel meg ezeknek a követelményeknek.

A vizsgálat során az önkormányzat gyorsan intézkedett, és elrendelte a hely azonnali bezárását. A lakásban talált holttesteket elszállították, és hivatalos temetkezési szolgáltatókhoz vitték. A hatóságok azt is megvizsgálják, hogy az üzemeltetők megsértettek-e egészségügyi vagy közigazgatási szabályokat, és szükséges-e további jogi lépések megtétele.

Az ügy egyik legérdekesebb kérdése az, hogy mennyi ideje működhetett a szolgáltatás. Egyes beszámolók szerint az üzemeltetők már évek óta kínáltak hasonló temetkezési szolgáltatásokat, bár nem teljesen világos, hogy ugyanazon a címen működtek-e végig. Ha valóban hosszabb ideje használták a lakást ilyen célra, az felveti a kérdést, hogyan maradhatott észrevétlen a hatóságok számára.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.