-3°C
3°C

Aida, Karolina névnapja

RETRO RÁDIÓ

962 milliót nyert kaparóssorsjeggyel: bűnözésbe fektette az egészet

B. V.
Szerző
B. V.
Létrehozva2026. 02. 02. 19:30

Egy éven át kereskedett kábítószerrel, mielőtt lebukott.

Elképesztő szerencséje volt Ronnie Music Jr-nak, aki kaparós sorsjegyével 3 millió dollárt (több mint 962 millió forintot) nyert Amerikában. A fiatal férfi ezzel azonban nem tudott érni. Ahelyett ugyanis, hogy luxusútra, új autóra, új házra költötte volna nyereményét, ő inkább a vagyonát bűnözésbe fektette. Úgy döntött ugyanis, hogy a milliók egészét drogkereskedelmi hálózat kiépítésére használja fel és metamfetamint árul majd.

Bűnözésbe fektette lottónyereményét.
Bűnözésbe fektette lottónyereményét. Fotó: APA-PictureDesk via AFP / AFP

A nagy nyeremény idején, 2015-ben a 44 éves Ronnie karbantartási felügyelőként dolgozott, és már korábban is büntetett előéletű volt. A jackpot megnyerése után azt mondta a lottótársaság tisztviselőinek, hogy a pénzt befektetni szeretné. Ezt követően, miután vagyonát sötét üzelmekbe forgatta, kristálymetamfetamint kezdett terjeszteni, amelynek értéke több százezer dollárra rúgott, különböző államokon keresztül

Bűnözésbe fektette lottónyereményét, lebukott

"Bisznisze" nem tartott azonban sokáig, miután még nyereményének évében letartóztatták tíz társát drogkereskedelem miatt és kiderült, a tudatmódosítót Ronnie szállította nekik. Hiába azonban a börtön veszélye, a középkorú férfi nem állt le egészen addig, míg a rendőrök el nem fogták őt is, miután egy informátor feldobta őt. Elfogásakor nagy mennyiségű készpénzt és drogot is találtak nála. De a feketeleves csak ez után jött: otthonának és munkahelyének átkutatása során a hatóságok ráleltek 11 lőfegyverre, köztük rohampuska jellegű fegyverekre, egy lopott revolvere és egy illegálisan lefűrészelt csövű sörétes puskára is.

Ronnie az elfogását bűnösnek vallotta magát, ami miatt végül 2017-ben 21 év börtönbüntetésre ítélték: 

Olyan szerencse érte, amilyen nagyon keveseknek adatik meg ezen a világon. Senki nem herdálta el a lottónyereményét ilyen veszélyes és pusztító módon, mint Ön 

- idézte a bírót a Mirror

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.