5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

A NASA titokban bevetette a bolygóvédelmi fegyvereit – Furcsán viselkedő idegen objektum közeledik a Föld felé

Létrehozva2025. 10. 23. 20:00

Nagy lehet a baj? A NASA megerősítette a veszélyt.

A NASA csendben, minden nyilvános bejelentés nélkül aktiválta a bolygóvédelmi rendszerét, miután egy titokzatos intersztelláris objektum szokatlan és megmagyarázhatatlan viselkedést mutatott az űrben.

NASA
A NASA mindent bevet, ha baj történne
Fotó: Képünk illusztráció: Shutterstock

Az égitest, amely a 3I/ATLAS nevet kapta, az első olyan idegen eredetű objektum, amelyet hivatalosan is felvettek a Földet fenyegető égitestek listájára. Ezt a listát az ENSZ által támogatott Nemzetközi Aszteroida-figyelmeztető Hálózat (IAWN) vezeti, amely világszerte együttműködik a NASA-val, az Európai Űrügynökséggel és más kutatóintézetekkel a potenciális becsapódások megelőzésére.

A döntés precedensértékű: soha korábban nem került intersztelláris objektum ebbe a kategóriába. A szervezet bejelentette, hogy november 27. és január 27. között globális megfigyelési gyakorlatot indítanak – minden nagyobb távcső a 3I/ATLAS-t figyeli majd, hogy pontosítsák mozgását és pályáját.

A furcsa égitest viselkedése több ponton is ellentmond a csillagászati törvényszerűségeknek. A távcsövek ugyanis „antifarkat” észleltek rajta – vagyis a por- és gázsugár nem a Naptól el, hanem felé mutat. A jelenséget a Kanári-szigeteken és Chilében működő obszervatóriumok is megerősítették.

A különös mozgás ráadásul egybeesik azzal, hogy az objektum napközeli „manővert” hajtott végre, amit egyes tudósok „Oberth-hatásként” értelmeznek – vagyis lehetséges, hogy a Nap gravitációját használta fel sebességváltoztatásra.

A Harvard Egyetem ismert asztrofizikusa, Avi Loeb szerint ez akár űrhajó manőverére is utalhat:

A legjobb pillanat a gyorsításra vagy lassításra az, amikor egy űreszköz egy nagy tömegű égitest közelében van. Ez pontosan az, amit most látunk.

A NASA James Webb Űrteleszkópja augusztusban már lefotózta a 3I/ATLAS-t, és kiderült, hogy különös, nikkelalapú anyagból áll, ami zöldes fényt bocsát ki. Hasonló anyagot a Földön is használnak űrhajók hővédelméhez.

Bár a NASA hivatalosan tagadta, hogy pánikról lenne szó – az amerikai kormányzati leállás miatt az űrügynökség egyelőre nem adott ki részletes közleményt –, sokan gyanítják, hogy a háttérben komolyabb aggodalom húzódik. Az interneten több csillagász is arra figyelmeztetett:

Amikor minden teleszkóp egyszerre egyetlen objektumra fókuszál – az nem gyakorlóteszt.

A 3I/ATLAS jelenleg a Naphoz közel halad el, mielőtt decemberben eléri a Földhöz legközelebbi pontját. Az eddigi becslések szerint átmérője meghaladja a 45 kilométert, és ha valóban mesterséges eredetű, akkor akár óriási anyahajó is lehet, írja a Daily Mail.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.