
Nem vették komolyan fejfájását, majdnem életébe került a kismamának
Terhessége vége felé, ijesztő tünetei lettek a kismamának.
Egy tökéletes napnak indult. A marylandi Baltimor-i Pearman ház tele volt a családtagokkal, akik alig várták, hogy találkozzanak Shannel Pearmannel, férjével és újszülött fiával. Miközben a ház tele lett, Shannelre fejfájás tört. Azt hitte kimerült, így lefeküdt és bevett gyógyszert is. De a fájdalom csak fokozódott. Kisfia sírásától nem is tudott aludni, majd később kiderült, hogy talán jobb is volt, majdnem életébe került fejfájása.

Majdnem életébe került fejfájása
Reggelre a fejfájása felerősödött és hányingere lett. Férje, Jared folyton a nyomában volt, majd amikor találkozott tekintetük a férfi megriadt. Shannel arca duzzadt volt, gy felhívta édesanyját, hogy azonnal menjenek kórházba.
Épp akkor született meg az első gyermekünk. Nagyon boldogok voltunk. De egyik napról a másikra minden megváltozott
- idézi a People, a 29 éves Shannelt.
Különös volt, hiszen néhány héttel előtte minden normálisnak tűnt Jareddel, akivel egy tévéállomáson ismerkedtek meg, mivel Shannel riporter volt. 2019 májusára volt várható gyermekük érkezése, addig minden rendben volt.
Majd egy nap hirtelen duzzadt lett a szeme, hízott és magas volt a vérnyomása, de hazaküldték és figyelmen kívül hagyták tüneteit, holott többször is hangoztatta. Shannelt hazaküldték, mondván el fog múlni.
Sürgősségi császármetszéssel szülte meg fiát végül. ,,A műtét miatt nem tudtam azonnal a karjaimban tartani a fiamat.”
Szülés után tünetei nem múltak el, hiába mondták, hogy pihenje ki magát minden rendben lesz. Egy héttel később vissza kellett térnie a kórházba. Az orvosok, állítása szerint nem voltak hajlandóak vizsgálatokat végezni rajta, amire már csak akkor került sor, amikor édesanyja kikövetelte.
Ekkor derült ki, hogy Shannonnak sztrókja volt.
Úgy tűnt minden rendben. Nem gondoltuk, hogy bármi baj történne
- mondta Shannon.
Nem sokkal később a nő elvesztette az eszméletét. Sürgősségi műtétre vitték, ahol eltávolították a koponyájának a felét. Ekkor egy másik kórházban ébredt s csak arra emlékszik, hogy valakit megkért, hogy nagyítsanak a telefonja betűméretén, mert nem tudja elolvasni. Annyit mondott, hogy hálás, hogy élhet.
Bár rendkívül optimista volt, de a felépülés nehezen ment. Amikor kiengedték védősisakot kellett viselnie, amikor nem aludt.
Annyira ormótlan és kényelmetlen volt, és állandóan hordanom kellett.
Foglalkozásterapeuták és szakemberek segítségével újra megtanult normális életet élni és boldogulni az életben, de nem maradt következmények nélkül a műtét. Még mindig nehezen fog fel dolgokat, bénító migrénekkel szembesül, néha gondjai vannak az olvasással vagy a beszéddel.
Ahelyett viszont, hogy ezek után bevonult volna saját világába, úgy döntött megosztja másokkal, min ment keresztül.
Meglepődött, de videói több millió megtekintést értek el, az embereket megérintette története és kíváncsiak voltak.
Shannon élete megváltozott, de végül másodjára is teherbe esett, de ez sem volt könnyű, hiszen a poszttraumás stressz-szindróma szorongást és depressziót váltott ki nála, de végül kitartott.
A történtek után évekig nehéz élete volt és nem bírt visszatérni és riporterként újra dolgozni, sőt utálta, hogy fogyatékkal él. Majd egy nap minden megváltozott. Rájött, hogy egész nap az ágyban ülhetne és sírhatna, de az élet nem várhat. A gyermekei felnőttek, és kapott egy második esélyt – egy új lehetőséget, amit nem szalaszthatott el.
Bár a nehézségei továbbra is fennállnak, de arra koncentrál, ami tényleg fontos, a családjára és az emlékek gyűjtésére. ,,Semmi más nem számít."






