
A szív szakad meg: fia temetésén hunyt el az apa
Az apa összeesett és meghalt fia temetésén, miközben a koporsóját a kápolnába vitték.
A 61 éves Norman White, súlyos szívrohamot kapott, miközben fia, David Beilicki koporsóját a Teesside krematórium Szent Beda-kápolnájába vitték.

Az apa, akkor lett rosszul, mikor fia koporsóját vitték a kápolnába, akit holtan találták egy rokonuk kanapéján, miután hosszú ideig küzdött a függőségével. Halála pontosan 10 évvel a halva született ikerfiaik megemlékezése után következett be.
David nővére, Chantelle azt mondta, hogy a fiú távol tartotta magát a drogoktól, és a halálakor jól haladt a felépülésével, majd szomorúan hozzátette, hogy az események sorozata, amely apjuk halálával végződött, olyan volt, mint egy tragikus film jelenetei.
Annyira traumatikus volt, hogy soha nem gondoltad volna, hogy ilyesmi megtörténhet, le sem tudnád írni.
- mondta a nővér.
Megszakadt a szíve az apának a családját látva
A temetésre augusztus 21-én került sor. Chantelle elmondta: „Amikor beértünk a kápolnába és leültünk, körülnéztem és azt kérdeztem: 'Hol van az apám?'”
A Teesside Live szerint ezután közölték vele, hogy Norman összeesett, ami miatt kirohant az utcára.
A kápolnát kiürítették, miközben kihívták a mentőket, és Normant kórházba szállították. Nővére elkísérte a mentővel, miközben a család többi tagja folytatta a temetési szertartást, mielőtt megkapták a szívszorító hírt: Norman, hétgyermekes apaként halt meg.
Haláluk hatalmas űrt hagyott családjaik életében, Chantelle pedig azt mondja, küzd a lesújtó hírrel.
Azt hiszem, megtört szívvel halt meg. Szerintem túl sok lehetett látni az egész családot így együtt.
Chantelle azt is elárulta, hogy Norman szenvedélyesen szerette a bokszot, és másokat is edzett.
Rendkívül zárkózott, de ennek ellenére széles körben elismert és kedvelt személyként jellemezte.
Ő volt az apám, és én őt bálványoztam.
zárta meghatódva megemlékezését a Mirrornak adott interjúban.






