
Tudósok figyelmeztetnek! Párhuzamos univerzumból kaphattuk a jelet
Egy hang 2019-ben teljesen összezavarta a tudósokat. Egyes kutatók szerint lehetséges, hogy mi, földi halandók, egy jelre bukkantunk egy párhuzamos univerzumból.
Az eseményt GW190521-nek nevezték, kevesebb mint egy tizedmásodperces volt a hossza, és eléggé eltért attól, amit vártak. Egy kutatócsoport most azt a teóriát vizsgálja, hogy ez akár egy féregjárat jele is lehet, amely összeköti a mi univerzumunkat egy párhuzamos univerzummal.

Fekete lyuk vagy párhuzamos univerzum? Tudósok vizsgálják a különös jelet
A Kínai Tudományos Akadémia Egyetemének kutatója, dr. Qi Lai vezetésével a tudósok egy előzetes tanulmányban azt írták, hogy a GW190521-et azért hallhattuk, mert az egy féregjárat összeomlásának „visszhangja” lehetett.
Az esemény leginkább elfogadott magyarázata azonban az, hogy valamilyen fekete lyuk-ütközés történt. Ez adja a legjobb magyarázatot arra, hogy két fekete lyuk véletlenül egymásba gabalyodott.
Ami az eseményt különösen furcsává tette, az az, hogy a fekete lyuk bináris rendszereknél a lassan csökkenő pályán lévő ütemekhez képest a GW190521-et inkább egy éles csattanásként rögzítették.
A kínai kutatócsoport azonban nem hiszi, hogy kizárható az a teória, miszerint az esemény egy másik univerzumban bekövetkező fekete lyuk-ütközés visszhangja lehetett, amely egy összeomló féregjáraton keresztül ért el minket.
Mivel a féregjárat csak rövid ideig lehetett nyitva, ez magyarázatot ad arra, miért szakadt el a jel látszólag hirtelen.
Fontos megjegyezni, hogy a párhuzamos univerzum valószínűsége nem túl magas, de Dr. Lai szerint a bizonyítékok nem zárhatják ki teljesen azt az elképzelést, hogy a jel egy másik univerzumból érkezett.
A féregjárat egy olyan objektum, amely összeköt vagy két külön univerzumot, vagy egyetlen univerzum két távoli régióját a torkán keresztül
- írják a tudósok.
Dr. Lai így folytatja: „A BBH-k (bináris fekete lyukak) összeolvadása után keletkező gyűrűs jel egy másik univerzumban áthaladhat a féregjárat torkán, és rövid idejű visszhangimpulzusként észlelhető a mi univerzumunkban.”
Ha az elméletük igaznak bizonyulna, az segítene bizonyítani a féregjáratok létezését, és új eszközt adna a tudósok kezébe a tanulmányozásához - írja a Ladbible.






