Létrehozva: 2022.04.26.

Földet fenyegető aszteroidák elleni védelmi rendszert épít Kína

A csillagászok körében ma egyetértés van abban, hogy a Földre nézve hatalmas fenyegetést jelentenek az űrben cirkáló aszteroidák. Éppen ezért az Egyesült Államok után most Kína is egy védelmi rendszer építésébe kezd.

Szerző Gaál József

A Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) egy vasárnap kiadott közleményben bejelentette, hogy a Földet fenyegető aszteroidák pályájának megváltoztatására alkalmas védelmi rendszert kíván létrehozni a következő években - írja az Global Times angol nyelvű kínai hírportál. Az állami finanszírozású lap beszámolója szerint az ambiciózus tervekre egyelőre még nem bólintott rá a kínai központi kormány,  mert "több részleg összehangolásra van szükség a megvalósíthatósához", de feltehetően ez csak idő kérdése. 

Fantáziarajz egy Föld mellett elsuhanó aszteroidáról (ESA)

Wu Yanhua, az űrügynökség elnökhelyettese azt mondta, hogy egy rendkívül összetett védelmi rendszerben gondolkodnak, amely a világűrben és a földön található megfigyelőegységekből állna. Nagyon leegyszerűsítve úgy működne a mechanizmus, hogy precíziós műszerek felkutatnák, elemeznék és kategorizálnák az aszteroidákat annak érdekében, hogy regisztrálják, melyek jelentenek potenciális veszélyt a Földre. 

A rendszer lelkét egy számítógép-szimulációs szoftver adná, amely bonyolult matematikai számításokkal modellezné a lehetséges becsapódásokat. Abban az esetben pedig, ha feltárnának egy ilyen, nagy valószínűség szerint bekövetkező eseményt, akkor rakétabecsapódással megváltoztatnák a fenyegetést jelentő égitest pályáját, megakadályozva ezzel a katasztrófát. Ezzel kapcsolatban Yunhua elmondta, hogy legkésőbb 2025-ig "kísérleti becsapódást" fognak végrehajtani egy Naprendszeren belüli aszteroidába. 

A csillagászok körében egyébként ma egyetértés van abban, hogy a Földre nézve hatalmas fenyegetést jelentenek az űrben cirkáló aszteroidák. Ezzel kapcsolatban Li Mingtao Li, a Kínai Tudományos Akadémia alá tartozó Nemzeti Űrkutatási Központ professzora úgy fogalmazott a Global Times-nak, hogy "a Holdon található különböző méretű becsapódási krátereket vizsgálva nyilvánvaló, hogy az aszteroidabecsapódás nem olyan szokatlan vagy irreális az emberiség számára."

Éppen ezért nem Kína az egyetlen ország, amely védelmi mechanizmusokat kíván létrehozni az űrből ránk leselkedő veszélyek ellen. A NASA amerikai űrügynökség például 2021 novemberében indította útjára a DART nevű szondáját, amelyet arra terveztek, hogy becsapódjon egy kisebb aszteroidába, és megvizsgálja, lehetséges- annak pályájának megváltoztatása ilyen módon. Várhatóan a szonda körülbelül 10 hónappal az indítás után, azaz idén augusztusban éri el a célpontját.

A NASA egyébként nemrég kiadott egy közleményt, mely szerint a következő 100 évben egyetlen ismert, komoly károkat okozni képes aszteroida sem fogja keresztezni a Föld pályáját. Az ügynökség azonban azt is hozzátette, hogy a valódi veszélyt jelentő égitestek 60 százaléka egyelőre ismeretlen, és következő évek egyik legnagyobb kihívása, hogy ezeket felkutassák.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Női kézilabda: nehéz olimpiai csoportban a magyar válogatott

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Áll a bál: tolószékbe került a tévés, és a népszerű énekesnő tehet az egészről

KÜLFÖLD

Elképesztő, hogyan kértek segítséget a lakatlan szigeten rekedt hajótöröttek

KÜLFÖLD

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA