
"Ennek a lehetősége egy a százmillióhoz" - megdöbbent az anyuka
A szülőket sokkolta, amilyen hírt kaptak az orvosoktól.
Egy amerikai pár meglepő felfedezést tett, amikor első gyermekük ultrahangvizsgálatán vettek részt. Jocelyn Galvez és Nick Jahn 10 évig voltak együtt amikor eldöntötték, itt az ideje annak, hogy gyermeket vállaljanak. A terhesség azonban nem úgy alakult, ahogy gondolták volna. Hármas ikrek érkeztek.

A terhességi vizsgálat alatt kiderült, nem egy szívdobogást állapított meg a gép, hanem három baba szívét lehetett hallani. A pár hármas ikreket várt, ami már önmagában ritka jelenség.
Megtudtuk, hogy nem egy szívdobogás van, hanem három. Lesokkolt minket, hogy egyszerre több gyermekünk lesz
Egy hónappal később sikeresen megállapították, hogy a gyerekek nem egyszerű hármas ikrek, hanem ennél is ritkább egypetéjű hármas ikrek. Az orvos szerint:
Ennek a lehetősége egy a százmillióhoz.
A hármas ikrekkel való terhesség rendkívül ritka, ugyanakkor veszélyes is lehet a gyerekekre és az anyára nézve is. Orvosa figyelmeztette Jocelyn Galvezt, hogy gyermekei koraszülöttek lehetnek és valószínűleg életük első heteit a kórházban kell tölteniük.
Az orvos aggódott, hogy a babáknak meg kell osztaniuk a maguk között a tápanyagot, ami azt jelentheti, hogy vagy valamelyik gyerek erősebb lesz, mint a többi, vagy mind a hárman kissé fejletlenül jönnek a világra.
A hármas ikrek császármetszéssel születtek
A szülők nagyon óvatosan kezelték a terhességet. Szerencsére az édesanya nem tapasztalt egészségügyi problémákat és a szülés is zökkenőmentesen zajlott. A három kislány császármetszéssel, 33 hetes korukban jöttek világra.
A három kisbaba a Sienna, Rose és Lily nevet kapták. A babák koraszülöttek voltak, de nem rendelkeztek ezen felül más egészségi problémával. A kisbabákat egyesével engedték haza, ma már szüleikkel vannak otthon.
A szülők probléma nélkül meg tudják különböztetni az ikreket kinézetük még a sírásuk alapján is. A párnak sok segítségre van szüksége, Nicknek dolgoznia kell, de amikor otthon van, akkor is csak ketten vannak három baba ellen. A szülők családtagjai ezért mindent megtesznek azért, hogy segítsenek a párnak - írja a People.






