RETRO RÁDIÓ

Szénanáthával tévesztették össze a halálos betegséget: súlyos árat fizetett a tévedésért a hatgyermekes anyuka

B. V.
Szerző
B. V.
Létrehozva2025. 09. 19. 08:30

Megtévesztették a tünetek. A drasztikus betegség miatt az orrát is elveszítette.

A 46 éves hatgyermekes családanya, Ellen McCleary semmi komolyat nem gondolt betegségéről. Ellen ugyanis azt hitte, csupán szénanáthával küzd pedig a ráktól szenvedett valójában. Az anya 2023 júliusában, nyaralását követően szembesült az első tünettel, orrvérzéssel. Eleinte nem tulajdonított nagy jelentőséget neki, azonban idővel napi háromszor is előfordult már. Ekkor keresett fel orvost először. Antibiotikumot kapott, de utána már vért kezdett el köhögni is. Ez után jutott el októberben biopsziára és CT-re, ahol kiderült, rákos daganat van az orrcsontja mögött, ami már az agya felé is terjedni kezdett.

Megtévesztették a tünetek. A drasztikus betegség miatt az orrát is elveszítette.
Megtévesztették a tünetek. A drasztikus betegség miatt az orrát is elveszítette. Fotó:  Pexels

A diagnózist követően azonnal megműtötték, azonban a tumor miatt az orrát is elveszítette. Most mágneses orral él, ha megy valahova, de otthon nem viseli. 

Könnyen kifulladok, ami régen soha nem fordult elő. Ha csak porszívózok, már akkor is levegő után kapkodok. A mindennapjaim ugyanazok, csak épp nincs orrom. Minden nap tisztítani kell, mert nincsenek szőrszálak benne, és gondot okoz, ha nyálka folyik. Nem tudom kifújni, papírral kell kitisztítanom. Már a hetedik műorrnál tartok, mert a gyógyulás során összezsugorodik

- közölte hozzátéve, másfél évre volt szüksége az operációt követően arra, hogy a tükörbe nézve rá tudjon nézni az orrára.

Felgyógyult a halálos betegségből

Megpróbáltatásainak köszönhetően azonban a hatgyermekes anya rákmentes lett:

Pozitívnak kell maradni, nincs más út. Online barátokat szereztem, akik segítettek átvészelni. És azt üzenem: mindenképp ragaszkodjatok a vizsgálatokhoz! Nem számít, hogy kisebb vagy erősebb orrvérzésről van szó, menjetek orvoshoz, és ha leráznak, akkor is nyomjátok tovább

 - idézte őt az UNILAD.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.