16°C
30°C

Rozália névnapja

RETRO RÁDIÓ

Vállfájdalommal indult, majd az orvosok teljesen lemondtak róla

Létrehozva2025. 08. 02. 18:02
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

A férfi azt hitte, edzésen erőltette meg a vállát, a diagnózis viszont sokkoló volt.

Huszonkilenc éves korában diagnosztizálták Alex Able-t egy ritka rákfajtával, majd az orvosok lemondtak róla és leállították a kezeléseit. A családja azonban nem adja fel a reményt.

Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

Családalapításra készült a 29 éves férfi feleségével, Elle-el. 2021-ben ki is mondták a boldogító igent, majd mindössze két évre rá egy ritka betegséggel diagnosztizálták a férfit, amely megerősítette, hogy a világ egyik legritkább rákfajtájával küzd.

Alex mérnökként dolgozik és Kentben él feleségével és két macskájukkal. A férfi 2023 szeptemberében érzett először vállfájdalmat, azonban mivel rendszeresen járt edzőterembe, azt hitte, válla a megerőltetés miatt fáj.

A fájdalom azonban tartósan fennállt és olyan mértékű lett, hogy Alex nem bírt aludni éjszaka, ezért elment MRI-re és eredményei hamar megjöttek. A kezdeti leletek nem tűntek súlyosnak, de 2024 májusára a férfi fájdalma elviselhetetlen lett. Egy újabb vizsgálat során egy daganatot találtak a válla és a gerincvelője között. A daganat 90 százalékát sikerült eltávolítani, de 10 százalékot meghagytak a magas kockázat miatt. Két hétre rá megdöbbentő eredmények születtek.

A világunk összeomlott körülöttünk

- idézi a Mirror Alexet.

Rhabdoid tumort diagnosztizáltak – egy agresszív és ritka rákfajtát, amely jellemzően kisgyermekeket érint. A betegségnek ez a típusa annyira ritka, hogy Európában körülbelül 11 megerősített esetről van szó, és úgy vélik, hogy Alex az első eset az Egyesült Királyságban.

Sugárterápiával próbálták csökkenteni a daganat méretét, de a daganat nem csak visszanyerte formáját, de a kezelés károsította Alex torkát, alig tudott nyelni. Később a tüdejében, derekában és vállcsontjában is előbukkant daganat, majd eltüntették őket. A vállában lévő daganat változatlan maradt, de nem is nőtt, így a pár elkezdte a jövőjét tervezni.

Később kiújult a tüdejében a daganat és két apró elváltozás jelent meg az agyában. Hiába minden kezelés, az elváltozások száma növekedett.

Katie és Alex lányát is megviselte apja betegsége, de igyekezett erős maradni.

Ő a legerősebb és a legbátrabb lány, akit ismerek

- nyilatkozta az édesanya.

Július 11-én közölték Alexékkel, hogy a férfi rákja immár kezelhetetlenné vált. Az orvosok megkérdezték, hogy Alex haza szeretne-e menni vagy hospice-ba kerül.

Lényegében azt kérdezték tőle, hol szeretne meghalni

- közölte Katie.

A család nem adja fel: alternatív lehetőségeket keresnek és találtak is egy orvost, aki hajlandó volt elvállalni a férfit magánúton. A kezelési költségekre és egyéb kiadásaik finanszírozásra a család GoFundMe-oldalt hozott létre.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.