
A 29 éves egyedülálló anyukánál ritka Alzheimer-kórt diagnosztizáltak: „Már elkezdtem észrevenni az apró változásokat”
„Már apró változásokat kezdtem észrevenni. Elfelejtek szavakat, vagy összekeverem őket."
Erin Kelly, az ausztráliai Queenslandből származó fiatal anya nemrégiben szembesült azzal, hogy korai Alzheimer-kórban szenved, miután kiderült, hogy édesanyjától örökölt egy ritka genetikai mutációt, az úgynevezett PSEN1-et.

Alzheimerrel diagnosztizáltak egy 29 éves édesanyát
A 29 éves, Erin júniusban tudta meg, hogy korai kezdetű Alzheimer-kórja van, miután 2024 májusában a vizsgálatok megerősítették, hogy az anyjától örökölte ezt a ritka genetikai eltérést.
Anyukám 50 éves korában halt meg Alzheimer miatt. A betegséggel a nagypapámat 45 évesen diagnosztizálták, és a nagynéném is ugyanabban a korban halt meg. Csak nem gondoltam, hogy rám ilyen hamar ez vár
- mondta Erin, aki egyedül neveli 8 éves lányát, Eviet.
A Mayo Klinika szerint a fiatal korban jelentkező Alzheimer-kór egy ritka demenciaforma, amely 65 éves kor alatt jelentkezik. Ezt korai kezdetű Alzheimer-kórnak is nevezik.
Erin édesapja már 2020-ban elmondta, hogy neki és testvéreinek 50-50 százalék esélyük van Alzheimer kialakulására. A nő azonban eleinte tagadta a dolgot, és nem akart róla tudomást venni.
A vizsgálatok júniusban már kimutatták az első idegsejt-károsodás jeleit Kelly agyában, az idegsejtek felelősek az üzenetek továbbításáért a testben - írja a People Magazin.
Erin kislányáról is beszélt, akit próbál minél jobban megóvni:
„Az a cél, hogy lássam őt befejezni az iskolát, férjhez menni. Azt szeretném, hogy felnőtt legyen, mire én már nem leszek. "
Erin mostohaanyja, Jessica Simpson egy GoFundMe oldalt indított, hogy pénzt gyűjtsenek a kezelésre, mivel Kelly túl fiatal ahhoz, hogy részt vehessen klinikai kísérleteken Ausztráliában.
Erin nem csodát kér, tudja, hogy nincs időben gyógyulás. Egyszerűen csak több időt kér. Több hétköznapi napot, több apró pillanatot, több emléket, amit Evie magával vihet majd, amikor Erin már nem lesz
-írta Jessica Simpson a gyűjtőoldalon.






