
„A 29 éves fiam szakított a barátnőjével és hazaköltözött – de van egy kis baj”
A nő szerint teljesen felborult a nyugodt élete.
Egy anyuka teljesen kikészült, miután 29 éves fia a szakítását követően visszaköltözött hozzá. A nő úgy érzi, teljesen felborult az élete, mióta újra együtt él a fiával, aki nemcsak magát, hanem minden gondját is magával hozta.

A brit anyuka elmesélte: fia azután költözött vissza hozzá, hogy szakított a barátnőjével. Bár ez önmagában is elég nagy probléma, a nő, aki évek óta egyedül élt, azt is hozzátette, hogy a fia nem egyedül érkezett. Ex-partnerével ugyanis van egy közös, 9 éves kislányuk is, aki a hétvégéket az apjánál tölti.
A kislány teljesen átvette az uralmat a nappali és a tévé felett, teljesen felborítva a nő évek alatt kialakított rutinját.
Évek óta egyedül élek, és élvezem a nyugalmamat. Hétvégente még a hobbijaimra is jutott időm. Bár szeretném mondani, hogy ez az én házam, és nincs kedvem ehhez minden hétvégén, úgy érzem, minden második hétvége még elfogadható lenne.
A nő egy anyukáknak szóló platformon osztotta meg a történetét, amelyre a kommentek nem voltak túl kedvesek. Sokan azt írták, hogy teljesen jogos a felháborodása, és nem értették, a fia miért költözött vissza hozzá 29 évesen - írja a People.
Egy felhasználó így fogalmazott:
Ő egy felnőtt, miért veled költözött vissza? Saját lakásra van szüksége, most, hogy apuka. Miért nem mondod meg neki, hogy ideje nagyfiút játszania, és szülőként nevelnie a saját gyerekét?






