Létrehozva: 2022.05.11.
Módosítva: 2022.05.11.

Sejtelmes felvétel: visszaköltözött Kulcsár Edinával közös házukba Csuti?

Csuti a TikTokra töltött fel egy videót.

Szerző Ripost

Különös videót tett közzé Csuti! Legalábbis abból a szempontból különös a felvétel, hogy abban a házban rögzítették, ahol Kulcsár Edinával élt együtt az üzletember. 

Ahogy azt a Ripost korábban megírta, az egykori szépségkirálynő és a 25 éves G.w.M öt hónapja tartó kapcsolata az utóbbi időben kiteljesedett, mert végre közös otthonba költöztek. A pár egy vadonatúj helyen kezdett új életet, s bár Edina és Csuti szigetszentmiklósi otthonában is kényelmesen elfértek volna, a válófélben lévő anyuka azonban nem akart a múlt emlékei között élni. 

Fotó: Ripost

Viszont így, hogy Edina hátrahagyta az egykori közös otthonukat, lehet, Csuti úgy döntött, visszaköltözik oda. Az általa közzétett videóban ugyanis az látható, ahogy edzés után hazaér, s nekiáll sütni a konyhában.

Minden jel arra mutat, hogy a közös házban végül az üzletember lakik, hiszen Edina egy korábbi Instagram-sztorijában a gyermekek helyzetére is kitért. A rapperrel egy lakásba költöztek, így a lurkók most nem tudnak a kertben játszani, viszont az egykori szépségkirálynő szavaiból kiderült, hogy néha a közös házban vannak a gyerekek.

Szuper helyen lakunk! A gyerekek szoktak lenni a házban, szóval a kert ott van nekik, de ha nem lenne, akkor sem gondolom, hogy ne lehetne nélküle élni. Gondoljunk csak bele, hogy hány család nem kertes házban él kisgyerek mellett. Ők is felnőnek, de még én is felnőttem, ráadásul nem csak kertünk nem volt, de nekem saját szobám sem volt. Ettől senki nem lesz kevesebb, mert a lényeg a szeretet.

@csut.i Nehogy már ne tudjak egy halat elkészíteni 15 perc alatt? 🤷‍♂️😅😋 #simasika #cooking #healthy #frosta ♬ eredeti hang - Szabó András Csuti
origo.hu

Tompos Kátya súlyos beteg, támogató estét tartanak a megsegítésére

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Kiderült, ezért nem találkozott Harry egy rokonával sem angliai útja során

FÜLES

Férjhez ment Kunovics Katinka, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

FÜLES

"Bővül a családunk" - örömteli bejelentést tett Demcsák Zsuzsa

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője