1°C
13°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő hírek jöttek. ez az út vezet a Marshoz?

GUY
Szerző
GUY
Létrehozva2025. 05. 05. 18:00

A korlátlan mennyiségű, tiszta energia előállítása már régóta az emberiség egyik nagy célja, éppen ezért a legnagyobb elmék dolgoznak rajta évtizedek óta. Egy brit startup cég az eddig elért eredmények alapján előállt egy tervvel, amely szerint nukleáris rakéta által hajtott űrhajót építenének.

A mai atomerőművekben alkalmazott technológiával, azaz a maghasadással szemben a magfúzió – ami a csillagokban is történik – négyszer annyi energiát termel azáltal, hogy kis méretű elemek összenyomásával hoz létre nagyobbakat. Ezt a folyamatot azonban nem csupán energiatermelésre, hanem akár űrhajók meghajtására is lehet használni, úgynevezett nukleáris rakéta segítségével.

nukleáris rakéta
A hagyományos hajtással ellentétben a nukleáris rakéta jelentősen gyorsabb utazást biztosítana Fotó: Pixabay / Pexels (illusztráció)

Pontosan ezen, vagyis a hidrogén atomok egyesítésén dolgozik a brit állami űrügynökség támogatását is magáénak tudó Pulsar Fusion nevű startup cég is annak érdekében, hogy hajtóműben hasznosítsák a magfúziót. Ez ugyanis néhány éven belül megvalósítható lehet.
 

Számításaink arra engednek következtetni, hogy a világűrben könnyebb egymáshoz préselni a hidrogénatomokat, mint a Földön. Bár tény, hogy minden valószínűség szerint még így is több energiát emésztene fel a folyamat, mint amennyit termel, de nekünk nem is az energiatermelés a célunk, hanem a rakéta hajtása, ez pedig egyre elérhetőbbnek tűnik

 – nyilatkozta a CNN-nek Richard Dinan, a Pulsar Fusion vezérigazgatója.
 

Így repítené az űrhajót a nukleáris rakéta

Mivel a Pulsar Fusion mérnökeinek célja nem az energiatermelés, hanem a meghajtás, ezért azt tervezik, hogy az atomok összepréselése során felszabaduló, nagy energiájú részecskék a nukleáris rakétából kilövellve óriási tolóerőt hoznak létre. A különböző égitestek között űrállomásokat építenének ki, a nukleáris rakéta által hajtott járművek pedig ezek között szállítanák a felszereléseket és az embereket egyik bolygóról a másikra. A dokkolóhelyekről pedig az űrrepülők már kémiai energia felhasználásával szállnának le. A cég nukleáris rakétájának már neve is van: Sunbird, azaz nyers fordításban napmadár (nektármadár -szerk.).

 

Óriási gyakorlati haszna lenne, ha beválna

A nukleáris rakéta megvalósítása már olyannyira előrehaladott állapotban van, hogy 2027-ben elkezdhetik a gyakorlati teszteket – feltéve, hogy lesz rá elég pénz, miután a prototípus megépítése nagyjából 70 millió dollárba kerül, ami azért igencsak húzós. Viszont az eredmény annál kecsegtetőbb: a Sunbird nukleáris rakéta a tervek szerint kéttonnányi hasznos teherrel, hat hónapnál rövidebb idő alatt érné el Marsot. A Naprendszer külső bolygói közül a Jupiter és a Szaturnusz 2-4 éve alatt lenne elérhető.

Jelenleg ehhez több mint kétszer ennyi idő szükséges.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.