
Sokkoló kutatási eredmények: ennyi műhibát követnek el a kórházakban
A vizsgálat húsz év peres ügyeit elemezte. Milliókba kerül a kórházaknak minden egyes per.
Egy friss kutatás megdöbbentő adatokat tárt fel arról, mely amerikai államokban fordul elő a legtöbb orvosi műhiba. A vizsgálat húsz év peres ügyeit elemezte, 2004 és 2024 között, és kiderült: az Egyesült Államokban átlagosan 313 kártérítési kifizetés jut ezer egészségügyi szolgáltatóra, és minden egyes per átlagosan több mint 300 ezer dollárjába kerül a kórházaknak.

Az egyik államban azonban az arányok drámaian megemelkedtek: New Yorkban ezer orvosi szolgáltatóra 663 kártérítés jutott, vagyis több mint kétszerese az országos átlagnak. Egy-egy lezárt ügyben itt átlagosan 408 ezer dollárt fizettek ki a pácienseknek, ami nemcsak a kockázatokat, de a perek súlyosságát is tükrözi. Bár a kutatók nem tudják pontosan, mi áll a számok mögött, felmerült, hogy a nagyvárosokban – mint például New York City – több bonyolult orvosi esetet vállalnak, ami növeli a hibalehetőségek számát is - írja az Unilad.
Az állam ráadásul nem korlátozza a peres úton igényelhető kártérítések összegét, így több beteg is indíthat pert az őt ért sérelmek miatt. Más, magas arányú államok között szerepel Pennsylvania (503), Új-Mexikó (442), New Jersey (418) és Florida (405), míg a legkevesebb per Alabama államban született, ott csupán 86 ügyet regisztráltak ezer szolgáltatóra vetítve.
A hibák hátterében gyakran téves diagnózis vagy elrontott műtét áll – derült ki egy 2020-as kutatásból. Ezt példázza Jessica Powell esete is, akinek 28 éves korában egy sürgősségi beavatkozás során mindkét lábát amputálni kellett. A georgiai tanárnő egy hormonhiányos állapot és gyomorvírus miatt került kórházba, ahol orvosi túlkezelés miatt szeptikus sokkot kapott. A bíróság 12 év után hozott ítéletet, és 70 millió dolláros kártérítést ítélt meg számára – ez Georgia egyik legnagyobb ismert orvosi műhibás pere lett.






