RETRO RÁDIÓ

"Velem van a baj, ha zavar? A férjem a halott felesége után akarja elnevezni a gyerekünket!"

H. A.
Szerző
H. A.
Létrehozva2025. 05. 16. 21:00

Az egész család arról győzködi a feleséget, egyezzen bele.

Meglehetősen bizarr kívánsággal állt elő egy férj, amivel a néhai felesége előtt kíván tisztelegni, ám jelenlegi partnere ezt cseppet sem tartja jó ötletnek. A 29 éves nő, aki 35 hetes terhes, Redditen osztotta meg, ahogy a párja az elhunyt neje után akarja elnevezni a születendő gyermeküket.

terhes, várandós, anyuka, pocak
Bizarr kéréssel állt elő a férj, a születendő gyerek nevével kapcsolatban / Fotó:  Pexels (illusztráció)

A férjem első felesége nyolc évvel ezelőtt hunyt el. Mindig tiszteletben tartottam az emlékét: vannak róla fotók a házunkban, és nyíltan beszéltünk róla. Soha nem próbáltam kitörölni, vagy úgy tenni, mintha kettejüknek nem lenne meg a közös története. Amikor megtudtuk, hogy lányunk lesz, mindketten listákat készítettünk a nekünk tetsző nevekről. A férjem először nem szólt semmit, de néhány hét múlva azt közölte, hogy nagyon szeretné a néhai feleségéről elnevezni a gyerekünket. Azt mondta, ez egy remek módja annak, hogy tisztelegjünk előtte, és életben tartsuk az emlékét a lányunkon keresztül 

- számolt be róla az új feleség a posztjában, aki ebbe nem akart belemenni, azóta viszont a férj családja is tudomást szerzett erről, és olyan szépnek találták ezt a gesztust, hogy elkezdték győzködni a kismamát, egyezzen bele.

Újra elmondtam a páromnak, hogy bár tiszteletben tartom a gyászát, nem akarom úgy érezni, hogy valaki más örökségét nevelem fel. Azt akarom, hogy ezt a gyerekünket azért szeressük, aki, és ne kötődjön valaki olyanhoz, akit még csak nem is ismert

- tette hozzá a nő, aki azóta is azt érzi, a férje hűvös és távolságtartó vele szemben, ráadásul a férfi családja is úgy véli, egyszerűen csak féltékeny. A kismama ezek után elbizonytalanodott, vajon nem volt-e túl kemény a párjához, és hogy talán ő az, aki tévesen gondolkodik ebben a kérdésben.

A Reddit-felhasználók azonban megnyugtatták, neki van igaza, a férj családjának pedig egyébként sincs beleszólása ebbe a kérdésbe. Azt javasolták, vegye rá a párját a családterápiára, annak érdekében, hogy közösen végérvényesen le tudják zárni a férfi gyászát – írja a Mirror.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.