
Földművesek követték el Olaszország egyik legnagyobb pénzrablását
A tetteseket jelentős értékre elkövetett rablással, fegyver- és robbanószerek birtoklásával, valamint orgazdasággal vádolják.
Egy összehangol akció részeként az olasz rendőrség őrizetbe vette egy szardíniai állattenyésztőkből és földművesekből álló bűnbanda tagjait, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kiraboltak egy pénzszállító furgont, amiből több mint 3 millió eurót zsákmányoltak - jelentette a Corriera Della Sera olasz napilap online kiadása.

Az olasz kriminalisztika egyik legnagyobb pénzrablásának tartott bűneset március 28-án, a Toszkána tartományban található San Vincenzo mellett történt. Az elkövetők fényes nappal, a város melletti autópályán feltartóztatta két pénzszállító furgont, felfegyverkezve rájuk támadtak, majd az egyik autót fel is robbantották és kifosztották.
A bűneset kivizsgálásában több mint 300 rendőr és a terrorelhárítás tagjai vettek részt. A nyomozók lehallgatták a gyanúsítottak telefonbeszélgetéseit, térfigyelő felvételeket elemeztek, és a sziget és a szárazföld közötti mozgásokat is nyomon követték.
Mint kiderült, a pénzrabló banda tagjai mind a szardíniai Nuoro megyéből származnak, egy hegyvidéki térségből. A csendőrség szerint a csoport „kommandónak” nevezte magát, és hónapokon át tervezték a rablást, amihez fiktív alibiket és hamisított járműveket is beszereztek. A három menekülésre használt jármű közül kettőt például még 2024-ben loptak el, ezeket később Pisa közelében találták meg.
Miután a hatóságok beazonosították a potenciális elkövetőeket, hétfőn lecsaptak rájuk egy nagyszabású razzia részeként. A "Sárkány" fedőnevű műveletben több mint kétszáz csendőr vett részt Szardínián, valamint Pisa és Bologna térségében.
A tetteseket jelentős értékre elkövetett rablással, fegyver- és robbanószerek birtoklásával, valamint orgazdasággal vádolják.







