Krausz Gábor
Egyetlen kívánsága, hogy több időt tölthessen gyermekeivel.
A kétgyermekes édesanya, Amy Rainbow mindössze 26 éves volt, amikor mellrákot diagnosztizáltak nála - írja a Mirror.
A jelenleg 30 éves, Middlesbrough-ból származó nőnek már nem sok ideje maradt. Négy évvel ezelőtt diagnosztizálták kezelhető mellrákkal. Kislánya, Harper akkor csupán három hónapos volt, míg kisfia, Eliott négyéves.
Amy hat hónap kemoterápián esett át, majd dupla mellműtéten, és sugárkezelést is kapott. Alig fél évvel a kezelések vége után, amikor már mindenki azt hitte, túl van a nehezén, Amy egyre erősebb fejfájásokkal kezdett küzdeni.
A mellrák után Amy meg volt győződve arról, hogy valami nincs rendben az agyában, és bár könyörgött az orvosoknak, hogy készítsenek egy agyi vizsgálatot, ők azt állították, a panaszai pszichés eredetűek, és inkább terápiára küldték.
Férje, Steven, akivel 17 évesen ismerkedett meg, végül néhány héttel később elvitte feleségét egy magánklinikára. Ott az orvos azt mondta: nagyobb az esélye annak, hogy Amy hirtelen szívrohamot kap, mint hogy daganat legyen az agyában.
Három hónappal később Amy végül a sürgősségin kötött ki, mert olyan erős migrénjei voltak, hogy semmilyen ételt nem tudott magában tartani. Ekkor végre elvégezték az agyi vizsgálatot és kiderült, hogy a mellrák visszatért, sőt, negyedik stádiumú áttétes daganattá fejlődött, ami már az agyát is megtámadta.
Annyiszor mondták, hogy semmi bajom, hogy már csak arra vártunk, mikor küldenek haza. Ehelyett el kellett vinniük, hogy sürgősségi műtétet végezzenek el.
Amy pontosan tudta, mire számíthat. Tisztában volt vele, milyen agresszívak lehetnek az agydaganatok. Azt hitte, meg fog halni, és innen nincs visszaút.
A műtét után ismét sugárkezelés következett, és Amy elgondolkodott rajta, mennyit mondjon el a gyermekeinek. Eliott és Harper a mai napig nem tudják, mennyire súlyos az anyukájuk állapota. Amy ugyanis úgy döntött, nem osztja meg velük az igazságot.
Meg szeretném őket védeni ettől. A hajam már korábban is kihullott a kemoterápia miatt, így hozzászoktak, hogy kopasz vagyok. Számukra ez nem új, mindig így ismertek.
Bár Amy keveset tud játszani velük, mert folyamatosan kimerült, és a gyerekek emiatt néha „lustának” tartják az anyjukat, ő mégis úgy érzi, jobb így, mintha megtudnák a valóságot.
Az anyuka állapota azóta tovább romlott. A rák átterjedt az agyfolyadékra is, és újabb daganatokat találtak az agyában. Ilyen állapotban az orvosok szerint a betegek általában csak néhány hónapot élnek.
Steven abban reménykedik, hogy egy újonnan kifejlesztett immunterápia még megmentheti feleségét. Ennek finanszírozására GoFundMe-kampányt indítottak, mert a kezelés rendkívül költséges.
Bár Amy tudja, hogy kevés esélye van a gyógyulásra, mégis egyetlen cél vezérli: minél több időt tölteni a gyermekeivel.