
Tabukon túl: Megható vallomást tett a férjét, és egyben unokatestvérét gyászoló nő
Két fiatal gyorsan megtalálta a közös hangot, de amikor kapcsolatukat családjukkal is megosztották többen kitagadták őket, és undorítónak titulálták párkapcsolatukat. A fiatal párt nem állította meg az, hogy unokatestvérek, családjuk rosszallása ellenére is összeházasodtak és közös gyermekük is lett.
Angie Peang, egy 44 éves utahi művész megrázó őszinteséggel beszélt elvesztett férjéről, és egyben első unokatestvéréről, Michael Leeről, akivel közös gyermekük is született. A pár szerelme gyerekkorukban kezdődött, amikor egy szekrényben csókolóztak először, majd évek múlva, 2018-ban találtak újra egymásra, annak ellenére, hogy kapcsolatukat a család és a közösség is elutasította.

Más, hétköznapi emberek is lehetnek szerelmesek az unokatestvérükbe, csak éppen olyan helyen és időben, ahol ez nem elterjedt és elfogadott.
Angie elárulta, hogy a családjuk konzervatív mormon háttere miatt rokonok és ismerősök közül sokan elfordultak tőlük. Annak ellenére, hogy undorítónak titulálták szerelmüket, ők nem akartak szégyenkezve élni, így újabb szintekre emelték kapcsolatukat.
Mivel Utah államban, ahol éltek nem engedélyezett az első unokatestvérek közötti házasság, a pár Coloradóban házasodott össze, amely az Egyesült Államok egyike azon 18 állama közül, ahol ez jogilag megengedett. Közös fiuk, Eric 2020-ban született. Bár a tudomány szerint az unokatestvérek gyermekeinél nagyobb a recesszív genetikai betegségek esélye, Eric teljesen egészségesen jött a világra.
A boldogság azonban rövid ideig tartott. Michael 2021 júliusában, mindössze 14 hónappal fiuk születése után, drog-túladagolás következtében hunyt el.
Michael halála után Angie missziójának tekinti, hogy az első unokatestvérek közötti házasságokat ne csak jogilag, de társadalmilag is elfogadottá tegye.
Segít megbirkózni Michael halálával azáltal, hogy megosztom szerelmi történetünket. Nem érzem úgy, hogy csak egy elszigetelt, perverz fura ember lennék. Részesei lehetünk ennek a dolognak, ami olyan nagy és szokatlan, olyan különleges és ritka.
Angie kiemelte, hogy a társadalom által tabunak titulált kapcsolatuk mögött több dolog is rejtőzött, gyermekkorukban nem töltöttek sok időt együtt, és mivel külsőségekben és tulajdonságokban is több hasonlóság is volt kettőjük között, így természetesnek érezték az egészet - írta a Mirror.






