
„Elfoglalt anyaként nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a szédülésemnek, de egy gyilkos vészhelyzet első jele volt”
A mentősök közölték vele a legtaglózó hírt.
A kétgyermekes elfoglalt anyuka, Jennifer Terrey épp egy pihenő napot töltött otthon, amikor egyszer csak azt vette észre magán, hogy szédül.

Mivel nem volt oka komolyabb egészségügyi problémára gyanakodni, ezért a padlón ülve arra gondolt, hogy biztos csak leesett a vérnyomása. De ennél nem is tévedhetett volna nagyobbat, ugyanis mikor felment az emeletre pelenkáért, elesett, majd azt tapasztalta, hogy a jobb kezével nem tud semmit megtartani.
A következő néhány órában az állapota egyre romlott, és amikor a mentőszolgálat megérkezett, azt mondták neki, hogy agyvérzést kapott. A nő elárulta, hogy hét évvel az eset után, 37 évesen még mindig vannak tünetei.
Kétgyermekes, elfoglalt anyuka voltam, és épp akkor tértem vissza dolgozni, miután szülési szabadságon voltam. A padlón ültem, és azt hittem, hogy leesett a vérnyomásom. Aztán elestem, amikor felmentem az emeletre, és nem emlékeztem arra, hogy miért estem el - azt hittem, hogy csak néhány percig tartott ez az állapot, de a nagyobbik fiam azt mondta, hogy már egy ideje fent voltam
- emlékezett vissza az akkor történtekre Jennifer, aki hozzátette, ekkor érkezett meg az egyik barátja, aki észrevette, hogy valami baj van, és hívta a segélyhívót.
A kiérkező mentős megállapította, hogy a nőnek átmeneti agyi keringési zavara volt, és felvette a kapcsolatot a háziorvosi rendelőjével, hogy beutalót kapjon egy járóbeteg-rendelőbe. De miután az orvos elment, újabb tüneteket tapasztalt.
Ekkor újra kijöttek hozzá a mentősök, akik bevitték a kórházba. A hampshire-i Eastleigh-ből származó Jennifernek MRI-vizsgálatot végeztek, amely megállapította, hogy sztrókot kapott, amely a bal homloklebenyét érintette. Ezt követően újabb vizsgálatot végeztek rajta, majd beszéd- és nyelvterápiára küldték, de néhány nap múlva már haza is engedték.
Közel hét évvel később Jennifernek még mindig vannak bizonyos tünetei, amelyek ugyan frusztrálóak, de kezelhetőek. A stroke okozta mellékhatások időnként akadályozzák őt a mozgásban és a beszédben is - írja a The Sun.






