időjárás
A korábban súlyos búvárbaleset miatt válltól lefelé teljesen lebénult férfi azt állítja: megváltozott az élete, mióta használja az Elon Musk által megalkotott eszközt. Az agyba ültetett számítógép, azaz a Neuralink segítségével a 30 éves férfi képes az elméjével irányítani a számítógépet, aminek köszönhetően önellátóvá vált.
A 30 éves Noland Arbaugh élete alapjaiban változott meg 2016-ban, amikor egy súlyos búvárbaleset következményeként el kellett fogadnia, hogy válltól lefelé teljesen lebénult, hátralevő életében pedig folyamatos ellátásra szorul majd. Az Egyesült Államokban, Arizona államban élő Noland akkor valószínűleg még a legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy alig egy évtizeden belül újabb, ám sokkal örömtelibb fordulatot vesz az élete – egy agyba ültetett számítógép segítségével. Pedig ez történt, miután első emberként a világon megkapta Elon Musk Neuralink nevű chipjét.
A búvárbalesetben magatehetetlenné váló férfi alig több, mint egy évvel ezelőtt, 2024 januárjában döntött úgy, hogy másfajta mélységbe merül alá és első emberként a világon beülteti magának az amerikai milliárdos SpaceX vezér, Elon Musk 2016-ban bemutatott kütyüjét, a Neuralinket. Ez szó szerint egy chip, ami azzal a céllal született, hogy idővel az agyba ültetett számítógép „tuningolja” majd az emberi képességeket. Azt, hogy ez mára mennyivel több, mint sci-fi, Noland Arbaugh története is jól szemlélteti.
Nehéz elmagyarázni, hogy mit él át az ember, ha olyan balesetet szenved, mint amilyet én. Egyszerűen minden felett elveszíted a kontrollt, megszűnik a magánéleted, ezért pedig meg kell tanulnod, hogy mindenben másokra kell támaszkodnod
– árulta el a férfi, hogy milyen fizikai és mentális állapotban vetette alá magát elsőként az eljárásnak, amely során végül eljutott oda, hogy ma már a Neuralink chip segítségével képes önállóan, mindössze a gondolatait használva vezérelni egy számítógépet, amely így helyette mozog.
Őszintén szólva, amikor belevágtam, nem tudtam, mire számítsak – annyira hihetetlennek és sci-finek tűnt az egész
– mesélte a BBC-nek Noland, aki a chip beültetése után, már a műtétből felébredve tudott mozgatni egy kurzort a monitoron úgy, hogy csak erre gondolt.
Mára egészen odáig tudta csiszolni a képességeit, hogy videójátékokkal is tud játszani, sőt: még a haverjait is el tudja kalapálni ezekben!
„Pedig ez egyszerűen nem szabadna, hogy lehetséges legyen! De mégis az!”
– tette hozzá.
Az eszköz úgy működik, hogy felveszi azokat a kis elektromos impulzusokat, amelyek akkor keletkeznek, amikor arra gondolunk, amikor valamilyen mozgásba akarunk kezdeni. Ezeket az impulzusokat a chip digitálisra fordítja, majd ezeket a parancsokat értelmezve elvégzi a mozdulatsort, amit az agy kigondolt. Mindezt rendkívül gyorsan, amit Noland videójátékos formajavulása is alátámaszt.
A jövőben szándékunkban áll az eszköz alkalmazhatóságát a fizikai világra is kiterjeszteni, hogy ezáltal lehetővé tegyük robotkarok, kerekesszékek és más technológiák vezérlését is
– jelölte ki a technológia továbbfejlesztésének irányát a Neuralink csapata.
A végső cél pedig, hogy a kerekesszékbe kényszerült emberek egyszer újra járni tudjanak majd a segítségével.