RETRO RÁDIÓ

Vérfagyasztó: foggal és szemmel rendelkező tumort találtak egy tiniben

B. V.
Szerző
B. V.
Létrehozva2025. 02. 22. 05:30

Az iskolás édesanyja bele sem mer gondolni, mi történik lányával.

Sokkot kapott az a 17 éves Nesli Meir, aki megtudta, erős alhasi fájdalmait nem a menstruációja okozza, hanem az, hogy egy borzalmas tumor növekedik a hasában, aminek saját szervei és fogai voltak. Állapota ráadásul olyan előre haladott volt, hogy mindössze két nappal az első tünetek után felkereste a helyi kórházat, ahol egyből közölték vele, teniszlabda méretű teratómával szenved, tehát veleszületett daganattal. Egy későbbi ultrahang azonban azt is kimutatta, egy kisebb tumor is található a hasában, ami miatt Nesli el is nevezte a két "szörnyet" Tom és Jerry-nek. 

orvos diagnosztika betegség kórház mentő
Sokkoló diagnózist kapott / Fotó: Pexels (illusztráció)

Az ultrahangos vizsgálatot elvégző hölgy még azt is mondta, akár szeme is lehet a teratómámnak, mivel folyadék volt benne. Közölte, majd műtét után kiderül, valóban így volt-e

- emlékezett vissza Nesli elárulva, a legnagyobb félelme nem ez volt a hidegrázós hír ellenére sem. Attól tartott ugyanis, hogy a 7 cm-es tumor annyira ránőtt a jobb petefészkére, hogy el kell majd azt távolítani. Arról nem is beszélve, hogy a műtőszobát távolról kerülte volna normál esetben – írja a The Sun.

Édesanyját, az 55 éves Rachel Silbert azonban aggasztotta a hír, hogy lányában egy "szörny él":

Kiráz tőle a hideg, ha belegondolok, hogy ez az egész olyan, mintha egy űrlény baba lenne a lányomban. Pedig nem is baba és nem is űrlény. De máshogy nem lehet ezt megfogalmazni.

A pontos diagnózis azonban még nincs meg teljesen, így az eltávolítás időpontja sem. Nesli azonban így is próbál pozitív maradni és még jelen állapotában is másokat támogatni. Még akkor is, ha az egészet egy őrületnek véli:

Ha bármi fáj a testedben és az érzés nem múlik el egy nap után, akkor mindenképp keress fel vele egy orvost.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.