RETRO RÁDIÓ

Németország döntött, ez vár most Európa nagyhatalmára

WM
Szerző
WM
Létrehozva2025. 02. 24. 10:37

Előrehozott választásokon döntöttek az emberek arról, hogy milyen irányba szeretnék terelni a saját országuk jövőjét. A baj azonban az, hogy a politikusok nem hallják meg az emberek szavát, ezt bizonyítják a német választások is.

Előrehozott választásokat tartottak múlt vasárnap Németországban, miután a három pártból álló baloldali kormánykoalíció csúnyán megbukott. Jól jelzi az emberek elégedetlenségét, hogy a választásra jogosultak 84 százaléka el is ment voksolni. Az eddig kormányzó pártok (szocialisták, zöldek és szabad demokraták) nagy pofonba szaladtak bele, a 2021-es német választásokhoz képest sokkal kevesebb szavazatot kaptak mindhárman.

Friedrich Merz, német választások
A Friedrich Merz vezette kereszténydemokraták kapták a legtöbb voksot. Feltehetően a bukott szocialistákkal lép majd koalícióra / Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Ezzel szemben a legnagyobb arányban az Alternatíva Németországért (AfD) nevű jobboldali párt tudott erősödni. Kevesebb mint négy év alatt több mint 10 százalékkal kaptak több voksot. A legtöbben feltehetően a határozott migrációellenes politikájuk miatt szavaztak nekik bizalmat. A politikai elit azonban nem midig hallja meg az emberek szavát. Annak jártunk utána, hogy kik és milyen formában vezethetik ezek után Európa nagyhatalmát. 

A szövetségi választási iroda által közzétett előzetes eredmény:

  • a CDU/CSU 28,6 százalékot;
  • az AfD 20,8 százalékot;
  • az SPD 16,4 százalékot;
  • a Zöldek 11,6 százalékot;
  • a Linke pedig 8,8 százalékot ért el.

Német választások: ez a legvalószínűbb forgatókönyv most

Az összes politikai elemző azt mondja Németországban, hogy hiába az AfD figyelemreméltó előretörése, hiába szavazott rájuk minden ötödik német, és nyert toronymagasan a kelet-németországi régiókban, a migrációt ellenző jobboldali párt nem kerülhet hatalomra. A választáson győztes, de egyedül kormányt alakítani nem tudó CDU/CSU vezetője, Friedrich Merz ugyanis kizárta, hogy az AfD-vel lépjen koalícióra. 

Merz egyébként már a választások éjszakáján megkezdte az előzetes tárgyalásokat a közel 10 százalékot visszaeső szocialistákkal. A CDU vezetője ugyanis az elmúlt napokban többször is hangsúlyozta, hogy nincs idő a hosszas tárgyalásokra, legkésőbb húsvétig az új kormánynak állnia kell. 

Ausztriához hasonlóan ez az eset is azt mutatja tehát, hogy az emberek akarata sokszor nem teljesülhet a politikában. A sógoroknál győztes szabadságpárt és az német AfD sem kerülhet hatalomra, mert a régi nagy pártok inkább működésképtelen koalíciókba mennek bele annak érdekébe, hogy ne engedjenek patrióta felfogású pártokat kormányra.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.