kulcsár edina
Több, mint tízmillió autót vizsgáltak át minden részletre kiterjedően és ezek alapján állították össze azt a listát, ami a rangsorolta a gépjárműveket. A lista alapján kiderül, melyek a legjobb és a legrosszabb használt autók.
A többek között műszaki vizsgáztatással is foglalkozó német szervezet, a Technischer Überwachungsverein (TÜV) 2024-ben elkészítette az igencsak részletes, számos szempont szerint összeállított listáját, amiből megbízhatóan visszaköszön, hogy milyen autót érdemes vásárolni, ha hosszú vagy éppen rövid távra tervez az ember. Az idei lista összeállításához 10,2 millió járművet elemeztek ki tavaly nyártól egészen 2024 júniusáig összesen 228 modellt. A TÜV táblázatában sok a beszédes adat, például az jól látható, hogy milyen használt autót érdemes vásárolni.
Az biztosan az autógyártók mellett szól, hogy az elemzett kocsik több, mint kétharmada gond nélkül megfelelt a vizsgákon és mindössze az egész egyötödét minősítették olyan hibával rendelkezőnek, ami veszélyes, azaz nem ment át a szervezet tesztjén, így nem kerülhet vissza a forgalomba. Darabszámra pontosan tizenötezer kocsit tiltottak ki a forgalomból.
A TÜV listája alapján egyértelműen az látszik, hogy a legjobb, a legmegbízhatóbb hasznát autó Honda Jazz, illetve mondhatjuk úgy is, hogy ennek lett a legalacsonyabb hibalistája. A második helyen egy a magyar utakon nem mindennapos márka a Porsche 911 Carrera végzett, melynek 4 évestől a 12 éves modelljei is a legjobb értékelést kapták. A Honda mellett a japán Mazda és Mitsubishi is jól szerepelt, illetve VW Golf, és VW T-Roc is jó minősítést érdemelt ki.
A legnagyobb hibaszázalék eléréséért nagy versenyt vívott egymással a Dacia és Renault, ám a román vas győzedelmeskedett. Ami meglepő, hogy a 2-3 éves autók mezőnyében a legrosszabbnak a Tesla 3 minősült, ami rombolja az elektromos luxusautóról kialakított képet.
Nyilván azt nem mutatja a TÜV listája, hogy egyes tulajdonosok hogyan bántak az adott járművel, de ez a fajta statisztika azért vélhetően valós képet alkot.