RETRO RÁDIÓ

Ezt te sem találod ki! – ez most a legdrágább használt autó a magyar portálon, 2 nagy sikerű filmben is szerepelt

Z. H.
Szerző
Z. H.
Létrehozva2024. 07. 08. 08:30

A legnagyobb magyar használt autó-portálon jelenleg nem egy Ferrari, Rolls-Royce, vagy egy Bentley a legdrágább, hanem egy 9 éves Mercedes. Persze nem akármilyen járgány ez a közel 356 millió forintba kerülő autó.

Rengeteg autó kelleti magát a hasznaltauto.hu portálon, amely Magyarországon a legnagyobb. Vannak itt igencsak lepusztult verdák, de olyanok is, amelyek láttán sokan csettintenének. A Ripost munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogy jelenleg melyik márka és azon belül típus a legdrágább. Mondanunk sem kell, alaposan meglepődtünk.

Fotó: RENE CORTIN/Wikipedia

Az ötös lista alján egy 6 éves Aston Martin végzett, amit 137 millió forintért kínálnak. Negyedik helyen egy 2023-as évjáratú Maserati áll, melyért 153 millió forintot kérnek. A harmadik egy 4 éves Lamborghini lett 185 millióval, míg a második helyre egy 3 éves Ferrari furakodott be. Ennek az ára 207 millió forint. Azt gondoltuk, hogy talán egy Bentley, vagy Rolls-Royce végez majd az élen, ám előbbiből a legdrágább amit találtunk 120 millióba kerül, míg utóbbiból most 67 millióba. Persze ez nem azt jelenti, hogy ezekből a márkákból nincs ennél jóval drágább, mindössze az látszik, hogy Magyarországon ezekre az autókra nincs igazán kereslet. De melyik márka végzett akkor az élen? Nos, itt a hatalmas meglepetés. 355,7 millió forintért árulják azt a 2015-ös évjáratú Mercedes AMG G63-as 6x6 kocsit, melyet újszerűnek hirdetnek és mindössze 25 ezer kilométert futott.

A hátsókerékhajtású Mercedes-AMG G 63 6x6-ot 2007-től az Ausztrál Hadsereg számára fejlesztettek ki, akkoriban ez volt a cég legnagyobb és második legdrágább utcai legális offroad járműve. 2013 és 2015 között a Magna Steyr gyártotta Grazban, Ausztriában. Egyesíti a G63 motorját, egy ikerturbós V-8-ast, a G-osztály karosszériájának pick-up változatát és egy luxusbelsőt. 2013 és 2015 között gyártották, a gyártás meghaladta a 100 járművet. És ez lehet az az ok, amiért ilyen méregdrágán árulják ezt az autót. Nevezetesen, hogy nagyon kevés készült belőle. A kocsi 5,5 literes, 544 lóerős. Terepen mind a hat kerék hajtva van. A G63 AMG 6x6 7,8 másodperc alatt 0–60 mérföld/órás (97 km/h) sebességre képes, végsebessége 161 km/h-ra korlátozódik.

Az autó egyébként két nagy sikerű filmben is szerepel, egyik a Michael Douglas főszereplésével készült A célkereszten túl ( Beyond the Reach) című 2014-es amerikai thriller, a másik pedig a 2015-ös Jurassic World, a Jurassic Park filmsorozat negyedik része. A film egyik főszereplője Chris Pratt.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.