tóth gabi
A termelés késlekedés nélkül, azonnal megkezdődött.
Az orosz kormány elrendelte a "KUB-M" nevű mobil atombunkerek sorozatgyártását - jelentette a Polgári és Védelmi Vészhelyzetek Kutatóintézetének közleményére hivatkozva a helyi sajtó. A megjelent hírek szerint "az óvóhely képes védelmet nyújtani különböző veszélyhelyzetek, beleértve a hagyományos és nukleáris fegyverek által okozott fenyegetések ellen".
Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának közlemény szerint "KUB-M" atombunker alapkonfigurációja két fő részből áll: egy 54 fő befogadására alkalmas blokkból, valamint és egy műszaki egységből, de szükség esetén az egyes egységeket további modulokkal lehet kibővíteni. Az óvóhely különlegessége, hogy könnyen szállítható teherautóval vagy vasúton, csatlakoztatható a közműhálózathoz, és Oroszország északi, állandóan fagyos területein is használható.
Az óvóhely fejlesztői szerint a KUB-M védelmet nyújt egy nukleáris robbanás, illetve a radioaktív sugárzás ellen legalább 48 óráig. Emellett a szerkezet ellenáll a hagyományos bombáknak, a nagy erejű robbanásoknak, a becsapódó repeszeknek, a lehulló törmelékeknek, a veszélyes vegyi anyagoknak és a tűznek is.
- fogalmazott Alekszej Arbatov, Világgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének (IMEMO) vezető mérnök-fizikusa.
A bunkerek gyártása a Nyizsnyij Novgorod régióbeli Dzerzsinszk városában indult. Azzal népszerűsítik, hogy feleannyiba kerül szállítással együtt, mint egy helyhez kötött óvóhely építése. Ezenkívül a gyártása és a telepítése mindössze három hónapot vesz igénybe.
Noha az orosz kormány nem kötötte egy konkrét vészhelyzethez az atombunker sorozatgyártásának megkezdését, a döntés közvetlen azután született meg, hogy Joe Biden amerikai elnök engedélyezte Ukrajna számára, hogy amerikai gyártmányú rakétákkal lőjön orosz területeket. Mint ismert az első ilyen csapásokat Kijev kedd hajnalban végre is hajtotta.
Biden döntésére válaszul Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden jóváhagyta az új orosz nukleáris doktrínát, amely alapján akkor is bevethetnek atomfegyvereket, ha egy nukleáris hatalom által támogatott, nem nukleáris állam követ el támadást Oroszország ellen.