Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2024.10.09.
Módosítva: 2024.10.09.

„Elvittem a kislányomat egy gyerekmentes esküvőre – nem az én hibám, lemondták a bébiszittert”

Nem volt mindenki boldog ettől...

Sok házasulandó pár dönt úgy, hogy csak a szülőket hívja meg és a gyereküket nem az esküvőjükre. Ami érthető is, hiszen a sikoltozó csemeték tönkretehetik a meghitt ceremónia hangulatát.

esküvő, menyasszony
Az anyuka magával vitte a kislányát a gyermekmentes esküvőre Fotó: Pexels

Ez azonban kissé nehezíti is a szülők dolgát, különösen akkor, ha a gyermekfelügyeletét nem tudják másra bízni. És ez most megtörtént egy anyukával, akivel kibabrált a bébiszitterre, miután lemondta a kislányra való vigyázást nem sokkal a nagy nap előtt. Így a 19 éves nő nem tudott mit tenni, magával vitte kétéves kislányát is az esküvőre, amely eredetileg gyermekmentes alkalomnak volt meghirdetve.

Bár más lehetőség híján megkapta a menyasszony engedélyét, ám az anyósok öröme nem volt kitörő. Az anyuka a Redditen magyarázkodott a történtek miatt:

Tavaly felkértek, hogy legyek koszorúslány egy barátnőm esküvőjén. Nagyon izgatott voltam, és azonnal igent mondtam, annak ellenére, hogy gyerekmentes eseményről volt szó. Bébiszittert szerveztem, de körülbelül egy héttel az esküvő előtt közölte velem, hogy már nem lesz a városban, és nem tud vigyázni a lányomra. A menyasszony tudta ezt, mivel korábban már többször vigyázott a lányomra, és boldogan beleegyezett, mondván, hogy ha Amelia ott lesz, még különlegesebbé teszi az esküvői fotókat

- mondta a nő.

Az anyuka gyermeke a nap nagy részében a nővéreimmel maradt, de a fogadás alatt magammal vittem, hogy gratuláljak az ifjú párnak. Ám ahogy az anyuka közeledett Ameliával a karjában, a vőlegény édesanyja hirtelen megjegyezte:

„Nem kellett volna egy gyermekmentes esküvőre babát hoznod, főleg, ha nem illik a családba”.

A nő, akinek vegyes rasszú gyermeke van, úgy véli, hogy ez a megjegyzés faji indíttatású volt. A történtek pedig annyira feldühítették, hogy elhagyta az esküvő helyszínét. Az eset a felhasználókat is megosztotta. Míg egyesek az anyuka oldalán álltak, addig mások szerint kellemetlen helyzetbe hozta a párt azzal, hogy elvitte a nagy napra a kislányát - írja a Daily Star.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek