tóth gabi
A modell-műsorvezető élete nem volt nehézségektől mentes az utóbbi években. Sydney van den Bosch ugyanis túl van egy váláson, gyászon, és akadt egy egészségügyi problémája is, amit szerencsére sikerült orvosolnia.
Sydney van den Bosch kemény éveket tudhat maga mögött... A gyönyörű modell ugyanis a poklok poklát élte át: 2021 decemberében mindkét mellét eltávolítatta az egészsége érdekében, majd két évvel később bejelentette, hogy férjével öt év házasság után a válás mellett döntöttek. Itt azonban még nem ért véget Sydney kálváriája, pár hónappal később ugyanis elhunyt az édesapja...
A modellel tehát rengeteg dolog történt, s még mindig csak 28 éves... Nem meglepő hát, hogy úgy érzi, az elmúlt időszakban legalább 50 évet élt meg, amit szerinte nem kell magyaráznia. Ahogy azt sem, hogy miért változott meg a történtek hatására.
Azt gondolom, hogy teljesen normális, hogy tíz év alatt az ember változik. Amikor megismertek az emberek 18 éves voltam, most 28. Az elmúlt 5 évben pedig 50 évet kellett megélnem. Szerintem ez mindent megmagyaráz
– fogalmazott az Instagram-oldalán Sydney, aki szerencsére túl van a nehezén. Legalábbis a jelek szerint... Alig pár hónapja jelentette be, hogy válása után ismét szerelembe esett, kapcsolatuk pedig olyan komoly, hogy már az eljegyzésen is túl vannak. Választottja egyébként nem más, mint az egykori teniszező, Kaszás Benjamin, akivel pont akkor találkozott, mikor a legnagyobb szüksége volt egy társra. Édesapja halála után is végig támogatta, most viszont már az esküvőjükre készülnek. Egyelőre nem szeretnék elsietni a dolgot, még nincs meg a helyszín és az időpont sem, azt viszont tudja már Sydney, hogy milyen ruhában szeretne a nagy napon az oltár elé vonulni. Hát, természetesen Merő Péter kreálmányában!
Még semmi konkrétum nincs eldöntve, sem az esküvő nagyságát, sem a helyszínét, sem az időpontját tekintve, úgyhogy amiben biztos vagyok az az, hogy lesz esküvő, de azt hogy pontosan mit és hogyan szeretnénk azt még nem döntöttük el
– mondta korábban a Borsnak.