KÜLFÖLD

Szerző H. A.

Létrehozva: 2024.08.16.

„Fontos tüneteket hagytam figyelmen kívül!” - A szüléskor jött rá egy nő arra, hogy terhes

A nő felfedte azokat a jeleket, amelyeket elkerülték a figyelmét a terhessége során.

Rejtett terhességnek nevezik azt, amikor egy nőnek egészen a várandósság késői szakaszáig, netán a szülés pillanatáig fogalma sincs arról, hogy kisbabát vár. Ennek oka az, hogy nem jelentkeznek az olyan nyilvánvaló tünetek, mint a menstruáció kimaradása, vagy a pocak növekedése. A közhiedelemmel ellentétben azonban ezek a terhességek is együtt járnak bizonyos jelekkel.

terhes
Fotó: Unsplash.com (Képünk illusztráció)

Egy nő X-en (korábban Twitter) osztotta meg, milyen jeleket hagyott figyelmen kívül, a terhessége során. A felhasználó állítása szerint a várandóssága alatt is menstruált, valamint karcsú maradt, ezért csak akkor derült ki, hogy gyereke lesz, amikor heves fájdalmat érzett, és rájött, hogy vajúdik. Utólag azonban már tisztán látja, bizonyos tünetek nála is jelentkeztek, ám akkor nem foglalkozott velük.

Mindig aludtam. Olyan helyi ételekre vágytam, amelyeket még soha nem ettem

- mondta el a nő, aki ezután arról is beszámolt, hogy gyakran ébredt fel duzzadt arccal és kiütésekkel a homlokán, hihetetlenül érzékennyé vált és kívánóssá a cukor iránt. Hozzátette, egyszer még az orvost is felkereste, miután reggeli rosszulléttel küszködött, ám a terhességet akkor elvetették, mivel épp az előző héten menstruált.

A felhasználókat megdöbbentette a nő története: a kommentszekcióban többen is jelezték, hogy ez a fajta terhesség a legnagyobb félelmük.

Ez a legrosszabb rémálmom: hogy terhes vagyok, és a szülés napjáig nem mutatok valódi jeleket a sóvárgáson kívül

- jelentette ki az egyik kommentelő, a Mirror beszámolója szerint.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek