RETRO RÁDIÓ

„Segíteni akarok” – Egy 9 éves kisfiú megható módon jótékonykodik

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2024. 08. 03. 09:30

Még a legnagyobbak is példát vehetnének erről a kilencéves kisfiúról.

Egészen elképesztő, hogy még a legkisebbek fejében is megfordul a gondolat: segíteni akar. Ezzel szemben a legtöbb felnőtt elsiklik a fölött, hogy például jótékonykodásra is fordítsanak a szabadidejükből. 

sztetoszkóp, kórház, betegség, rák, beteg, páciens
Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

A mindössze kilencéves Christian Ramos több mint három éve készít karkötőket jótékonysági célból. A Facebook-oldalán keresztül árusítja ezeket az aprócska kiegészítőket, amikkel hatalmas célokat tudott már elérni a fiatal. 

2021-ben 600 dollárt (218 ezer forintot), 2022-ben 1050 dollárt (382 ezer forintot), 2023-ban pedig 1035 dollárt gyűjtöttek össze (377 ezer forintot) a Ten Lives Club számára. Az egész összeg pedig az Oishei Gyermekkórház Patricia Allen Alapítványa kapta kézhez.

„Jó érzés segíteni a gyerekeknek. Én csak segíteni akarok a gyerekeknek” – mesélte Christian. 

A fiatalhoz egyébként már többször is odamentek a kórházba, hogy megdicsérjék önzetlenségét és odaadását. Sőt olyannal is találkozott már, aki a karkötőjét viselte. Christian most abban reménykedik, hogy idén, az év végéig sikerül túlszárnyalnia az 1500 dolláros (546 ezer forint) adománygyűjtési célját.

(VIA)

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.