KÜLFÖLD

Szerző K. C.

Létrehozva: 2024.07.08.

„A világunk már soha többé nem lesz ugyanaz” - Hét év után adta fel a rák elleni harcot a 17 éves Sophie

A család az utolsó pillanatig kapaszkodott a reménybe és hogy felépülhet.

Szerző K. C.

Emléket állított családja annak a radfordi bátor lánynak, aki hét éven keresztül küzdött a rákkal. Az edinburgh-i Sophie Walkernél 2017-ben diagnosztizáltak Wilms-daganatot, miután gyomorrontás gyanújával ment orvoshoz. 

gyertya, gyász, halálhír, tragédia
Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

Sophie szülei, Jamie és Rebecca, akiknek 10 gyermekük van, évek óta gyűjtöttek adományokat annak reményében, hogy elérhetővé válik az életmentő kezelés, amely meggyógyíthatja lányukat, de most minden reményük szertefoszlott. Sajnos hétéves kemény küzdelme után Sophie a hétvégén (július 6-án, szombaton) elhunyt, amit a családja is megerősített.

Sophie daganata a gerincoszlopába nőtt és nagyon előrehaladott volt. Nem voltak tünetei, egy rutin rákvizsgálat során derült ki a baj. Ránézésre jól nézett ki, de amikor az onkológusa meglátta a daganatot a gerincén, azt mondta, hogy már nem lehet érte tenni semmit, de a családja fejben nem mondott le róla.

„Gyönyörű, intelligens, vicces, figyelmes és bátor kislányunk, Sophie tegnap este nem sokkal fél hét után gyorsan elaludt, Megan mellett feküdt, és körülvette az egész családja. Teljes szívünkből szeretjük Sophie-t, és a világunk már soha többé nem lesz ugyanaz. Ha azt mondjuk, hogy összetört a szívünk, az még nem festi le elég jól a fájdalmunkat” – búcsúzott a lánytól a családja. 

„Nem is találom a megfelelő szavakat. Gyönyörű Sophie a szívünk megszakad, te tényleg a legszebb, legjobb szívűbb, légviccesebb és legbátrabb lány voltál, akit csak ismerhettünk. Nagyon fog hiányozni a gyönyörű mosolyod és a nevetésed. Most pihenj Sophie és vigyázz odafentről a gyönyörű csodálatos családodra. Szeretlek örökké gyönyörű Sophie” – áll a család közleményében. 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek