tóth gabi
A világszerte leállt gépek súlyos következményekkel jártak.
Egyre több számítógépes krízishelyzet bizonyítja, hogy az emberiség már olyan szinten a gépekhez van kötve, hogy egy néhány órás leállás cégeket, munkahelyeket tehet tönkre, globális katasztrófát okozhatnak világszerte, vagy ami még rosszabb, akár emberéleteket is követelhetnek. Pénteken lapunk az elsők között számolt be róla, hogy világszerte több helyen is leálltak a Microsoft Windows-számítógépek, miután a cég egy hibás frissítést adott ki az eszközökre. Több millió számítógép állt le egyik pillanatról a másikra, és ezzel szinte megállították az életet a repülőtereken, a kórházakban és a bankokban.
A The Sun most arról számolt be, hogy voltak olyan kórházak, ahol az életmentő műtéteket kellett elnapolni a leállás miatt, ugyanis már a gyógyászatban is elengedhetetlen a számítógépek használata.
A 41 éves, brit Chantelle Mooney-t múlt hét pénteken tolták be a műtőbe, hogy egy agyműtétet hajtsanak vége rajta a Royal Preston Kórházban, azonban 10 perccel később a sebész azt mondta, hogy egy héttel el kell tolniuk a beavatkozást, mert az informatikai leállás miatt nem férnek hozzá a szkennelések adataihoz, a sürgősségi gyógyszerek mennyiségeihez, és az orvosi feljegyzéseikhez sem. Így legközelebb pénteken eshet át műtéten a nő, akinél korábban méhnyakrákot diagnosztizáltak amely később több szervére is, köztük az agyára is átterjedt.