RETRO RÁDIÓ

„Imádkozunk, hogy ne legyen több probléma!” - Eszternek 5 óra helyett 27 órán át tart a repülőút Budapestre

GUY
Szerző
GUY
Létrehozva2024. 07. 20. 13:02

Péntek reggel a világon szinte mindenhol komoly leállásokat okozott a CrowdStrike nevű kiberbiztonsági cégnél történt informatikai hiba, ami miatt több reptér – köztük a budapesti is – megbénult. A probléma jelentős járatkéséseket, illetve törléseket hozott magával.

A Budapest Airport pénteki ( júl. 19. ) közlése szerint a világméretű informatikai probléma miatt kénytelen voltak az utasfelvételt manuálisan végezni, ami járatkéséseket, torlódásokat és jelentősen megnövekedett várakozási időket eredményezett. A kialakult helyzetben a budapesti reptér a földi kiszolgáló vállalatoktól kapott információk alapján, hangosbemondón keresztül tájékoztatja az utasokat, a helyszínen várakozóknak pedig vizet biztosított.

informatikai probléma reptér késés
A pénteki globális informatikai probléma a világ számos repterén okozott késéseket és járattörléseket. Fotó: Connor Danylenko / Pexels (illusztráció)

Az informatikai hiba a repterek mellett érintett több légitársaságot is. A Wizz Air például közölte: amellett, hogy leállt a cég weboldala és mobilalkalmazása, nem működött sem a foglalási rendszere, valamint a kapcsolattartó és ügyfélszolgálati központok is elérhetetlenek voltak.

Teljes volt a káosz

Ez persze számos utasnak okozott nem várt kellemetlenséget, köztük Eszternek is, aki pénteken másodmagával, Reykjavík repteréről indult volna Budapestre a Wizz Airrel. A gépének a szombat hajnali órákban kellett volna megérkeznie, de az informatikai leállás az ő utazását is alaposan átszervezte.

Először 2 órás késésről kaptunk tájékoztatást, de órákkal később már olyan értesítést kaptunk, hogy a járatunkat törölték. Bár a késésről még a Wizz Air is tájékoztatott minket, úgy gondoltuk, hogy biztos, ami biztos: beregisztrálunk a Keflavík reptér szolgáltatására, aminek az a lényege, hogy bármelyik onnan induló, vagy oda érkező járatról a választott formában küld tájékoztatást a reptér. Jól tettük, mert a reptértől így gyorsabban jöttek a járatunk információi, mint a szolgáltató Wizz Airtől

 – mesélte Eszter a Ripostnak.

Ez végül jó húzásnak minősült Eszter részéről, aki egyébként családi okok miatt siet Budapestre, de még cikkünk megjelenésekor sem érkezett meg oda.

Ahogy megkaptuk az értesítést a reptértől, hogy a járatunkat törölték, azonnal el tudtunk kezdeni intézkedni és keresni a legjobb lehetőséget, hogy még időben Magyarországra érjünk. Végül az tűnt a legjobb megoldásnak, hogy saját pénzből, 400 euróért, római átszállással vásároltunk repjegyet két Wizz Air járatra. Most úgy fest a helyzet, hogy szombaton az éjszakai órákra Ferihegyen lehetünk!

 

Ahogyan azt a magyar érdekeltségű fapados társaság közleményében jelezte is, gyakorlatilag a teljes rendszerük leállt, így aztán Eszterék hiába is próbáltak volna a helyszínen intézkedni a nekik ilyenkor jogosan járó kártérítés miatt. Ez a procedúra majd az érkezés után vár még rájuk, de most a legfontosabb, hogy az érkezés megtörténjen.

Most csak imádkozunk azért, hogy se a Reykjavík-Róma, se a Róma-Budapest járatunkkal ne legyen semmi probléma, mert csak ebben az esetben tudunk időben megérkezni. Mindenesetre a Wizz Air szombat délelőttig még nem reagált a panaszainkra

 – mondta kétségekkel a hangjában Eszter.

probléma késés
A Wizz Air szombaton délelőtt a honlapján sárga szalaghirdetésben jelezte, hogy a pénteki összeomlás után újra elérhetőek a cég online szolgáltatásai Fotó: wizzair.com

Ami bizakodásra adhat okot Eszteréknek, hogy szombat délelőttre, az informatikai hiba elhárítása után elkezdett helyreállni a rend és a nem törölt, de jelentős késéseket felhalmozó járatok is elkezdték utolérni a menetrendet – van okuk tehát bízni abban, hogy imáik meghallgatásra találtak.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.