RETRO RÁDIÓ

Az FBI friss információkat közölt Donald Trump merénylőjéről

Létrehozva2024. 07. 15. 06:54

A Donald Trump kampánygyűlésén merényletet elkövető férfi egyedül cselekedett, és egyelőre nem találják nyomát annak, hogy valamilyen mentális betegségben szenvedett volna vagy bármilyen ideológiát követett volna - mondta el vasárnap újságíróknak Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója.

Wray hangsúlyozta, hogy a nyomozás még kezdeti szakaszban van. Egyik prioritásuk, hogy feltárják a 20 éves elkövető indítékát. Mindeddig a közösségimédia-oldalain sem találták nyomát fenyegető írásoknak vagy bejegyzéseknek.

Az FBI-igazgató megerősítette, hogy a támadó egy félautomata lőfegyvert használt, amelyet az apja vásárolt legálisan. Az autójában gyanús szerkezetet találtak, amelyet laboratóriumban fognak megvizsgálni.

TRUMP, Donald
Donald Trump a merénylet után / Fotó: Gene J. Puskar

Wray megjegyezte, hogy az online térben máris fokozódtak az erőszakcselekményekkel kapcsolatos fenyegetések a Trump elleni szombati merényletkísérlet óta.

Az ügyben mind gyilkossági kísérlet, mind pedig belső terrorizmus címén vizsgálatot folytatnak. Az FBI nagy erőket összpontosít arra, hogy felderítsen minden esetleges fenyegetést, amely a hétfőn kezdődő republikánus nemzeti konvenciót érintheti.

Donald Trumpra, a republikánusok várható elnökjelöltjére a pennsylvaniai Butlerben tartott kampánygyűlésen lőtt rá egy férfi. A merénylő több lövést is leadott a volt elnökre, aki csak könnyebben sebesült meg. Egy másik ember viszont meghalt a támadásban, és ketten életveszélyesen megsebesültek. A támadóval a helyszínen végeztek a hatóságok - írja az MTI.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.