tóth gabi
Még a politikai életben is ritkán látni akkora boszorkányüldözést, mint amekkora Donald Trump ellen irányult az elmúlt években. Ő azonban népszerűbb, mint valaha.
Feltehetően már nincs olyan eszköz Donald Trump politikai ellenfeleinek kezében, amit ne vetettek volna be annak érdekében, hogy megakadályozzák a republikánusok elnökjelöltjének indulását a novemberi választáson. A Ripost összegyűjtötte, hogy milyen piszkos módszerekkel próbálták meg ellehetetleníteni az egykori (és jó eséllyel a következő) elnököt.
Alig, hogy beiktatták hivatalába a demokrata elnököt, Joe Bident, szinte azonnal megindították az amerikai törvényben lévő legkomolyabb eljárást, az impeachmentet Donald Trump korábbi elnök ellen. A demokrata többségű képviselőház lázadás szítása miatt 2021-ben emelt vádat Donald Trump ellen, a Capitolium január 6-i megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott gyújtó hangú beszéde miatt. Trump esetében ráadásul már ez a második alkalom volt, hogy elindították ellene a felelősségre vonási eljárást.
2021. februárjában végül megszületett a döntés, miszerint Donald Trump nem vonható felelősségre a beszéde miatt, mivel az eljárás lefolytatásához a képviselők kétharmadára lett volna szükség. A testületben azonban akkor 50-50 százalék volt a republikánusok és a demokraták aránya. Így legalább 17 republikánusnak is támogatnia kellett volna az elnök elítélését.
Az amerikai ügyészek tavaly júniusban 37 vádpontos vádiratot hoztak nyilvánosságra Donald Trump ellen. Azzal vádolták meg a volt elnököt, hogy 2021-ben, a Fehér Házból való távozása után az ország legérzékenyebb biztonsági titkait tette ki nagy kockázatnak. E hét hétfőn a floridai szövetségi kerületi bíróság elutasította a exelnök ellen bizalmas iratok gondatlan kezelése ügyében indított eljárást a vádat képviselő különleges ügyész személyének szabálytalan kinevezése miatt.
A mostani döntés újabb jogi győzelmet jelent a republikánus párti elnökjelöltnek, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság július elsején megállapította, hogy büntetlenség illeti meg az Egyesült Államok volt elnökét hivatalos minőségében hozott intézkedéseinél.
Egy 20 éves magányos merénylő megpróbált végezni Donald Trumppal a Pennsylvania állambeli választási gyűlésén múlt szombaton, a biztonsági személyzet és a hatóságok közbelépése után a republikánus elnökjelöltet védőgyűrűben vitték le a színpadról. Az elnökjelölt csodával határos módon csupán a fülén szenvedett könnyebb sérüléseket.
A merényletkísérlet kapcsán Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója úgy fogalmazott:
A TRUMP ELLENI MERÉNYLET AZ USZÍTÓ POLITIKAI KULTÚRA RÉSZE.
Szerinte érdemes meghallgatni a liberális brüsszeli politikusoknak a mindennapi kommunikációját, miszerint ha a jobboldal hatalomra kerül, az veszély a demokráciára nézve.
Ugyanis ez a retorika felmentvény minden szélsőséges számára: ha valaki a gonosz visszatérését akarja megakadályozni, akkor minden eszköz megengedett
– jelentette ki, majd hozzátette: ennek nem lenne szabad a politikai kultúra részévé válnia. Lehet egymást kritizálni, de az emberi méltóság kulcsfontosságú.
A Robert Fico és Donald Trump elleni merényletkísérletek után Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is kifejtette a véleményét. A legnagyobb közösségi oldalon azt írta:
"Micsoda véletleneket produkál az élet!
Mostanában pont azokra a vezetőkre lőnek rá, akik ellenzik a háborút.
Attól függetlenül akarják megölni őket, hogy épp kormányoznak-e vagy sem. Ficót kormányfőként, Trumpot ellenzékiként érte a lövés.
Attól függetlenül akarják megölni őket, hogy bal vagy jobboldaliak-e. Fico baloldali, Trump jobb.
A merényletekben két közös vonás biztosan van: az egyik, hogy mindig “magányos elkövetőkről” van szó, a másik, hogy mindig olyanokat ér a lövés, akik véget vetnének a háborús konfliktusnak, ha tehetnék.
Hallatlan."
A Donald Trump elleni merényletkísérletről készült videónkat itt tudod megnézni: