KÜLFÖLD

Szerző G.X

Létrehozva: 2024.06.15.

"Én 34 vagyok, a pasim 62 – a családunk el se jött az esküvőnkre"

Sokak szerint 28 év korkülönbség messze több, mint egészséges. Így érez a pár családja is: a legtöbben el sem mentek az esküvőjükre.

Azt mondják, pár év korkülönbség még belefér, sőt, vannak, akik szerint kifejezetten jót tesz egy kapcsolatnak. Azonban azzal még ők is egyetértenek: 28 év akkor is eléggé extrémnek mondható. Pedig épp ilyen kapcsolatban van a most 34 éves Jessica és férje, a 62 éves Alan. Azonban az együtt töltött egy évtized mégiscsak őket igazolta. A pár nem mindennapi története egy közös barátjuknak köszönhetően kezdődött. Így ismerkedett meg a férfi a nála közel három évtizeddel fiatalabb nővel. Mondhatnánk, hogy szerelem volt első látásra, de nem így történt: noha Alan hamar beleszeretett a nőbe, Jessica érzései nem voltak eleinte ilyen egyértelműek. Lassacskán azonban ő is közel került a férfihoz. Persze a lassacskán relatív: megismerkedésük után kilenc hónappal már meg is történt az eljegyzés, majd pedig az esküvő. Ez persze egyikőjük baráti társaságának és családjának sem tetszett maradéktalanul. Olyannyira, hogy többen el se mentek végül Jessica és Alan nagy napjára.

Jessica és Alan, Love Don't Judge, YouTube
Jessica és Alan közt 28 év van  Fotó: YouTube

Kétségtelenül a pár történetének egyik legkellemetlenebb pillanata az lehetett, amikor a férfi először találkozott Jessica apjával, aki nem csak hogy egyidős a lánya választottjával, de még a nevük is azonos! Épp ezért a lányt már többen megvádolták azzal, hogy apakomplexusa van – ő azonban ezt elutasítja, kiemelve, hogy egy szerencsétlen véletlen csupán, hogy ugyanaz a nevük, a korról pedig azt vallja: amikor először találkoztak, szóba sem került, így ez nem volt tényező abban, hogy egymásba szerettek.

Természetesen sokszor hiszik Jessicát Alan lányának – az ilyen feltételezéseken már meg sem lepődnek – árulták el a Love Don't Judge műsorában.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek