RETRO RÁDIÓ

Drámai fotókon a hat életet követelő tragédia: Budapestre tartó vonat ütközött egy busszal

Gé
Szerző
Létrehozva2024. 06. 28. 07:15

Jelenleg még nem tudni, mi vezetett a balesethez. A vonat a Nyugati pályaudvarra tartott. Kiderült, hogy élte túl a masiniszta a Nyugatiba tartó vonat és a busz ütközését.

Mint arról korábban beszámoltunk, csütörtökön délután, öt óra magasságában ütközött egy Prágából Budapestre, a Nyugati pályaudvarra tartó EuroCity vonat egy busszal. A baleset Érsekújvár (Nové Zámky) közelében, egy vasúti átkelőnél történt, ahol sorompó és szemafor is volt, igaz, a szemtanúk szerint szerda óta nem működött, a csütörtöki nap folyamán tervezték megjavítani. Az ütközés ereje következtében úgy tudni, hogy a busz kettészakadt, az út szélére sodródott és kigyulladt. A mozdony ugyancsak lángra kapott.

Érsekújvár vonat busz AFP
A busz a sínek mellett, az árokban kötött ki a becsapódás után  Fotó: AFP

Az Új Szó a tragikus eset kapcsán azt írja: hatan vesztették életüket az ütközés során, további öt embert pedig kórházba szállítottak. A lap beszámolója szerint a mozdonyvezető életét az mentette meg, hogy sikerült elbújnia a motortérben.

A mi masinisztánkról van szó. Sikerült elbújnia a motortérben, élve szabadult ki a roncsból, ám égési sérüléseket szenvedett, miután a mozdony lángra kapott

 – árulta el a Cseh Vasutak igazgatóságának egyik forrása.

Érsekújvár vonat busz AFP
Az ütközés során többen életüket vesztették  Fotó: AFP

A külügyminisztérium úgy tudja, nincs magyar áldozata vagy sérültje a balesetnek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.