RETRO RÁDIÓ

Riasztó jóslattal álltak elő Svédországgal kapcsolatban

WM
Szerző
WM
Létrehozva2024. 03. 26. 17:30

Soha nem született még olyan kevés svéd csecsemő a skandináv országban, mint tavaly. Mindeközben a bevándorlók és azok utódjainak száma rohamosan nő.

A Svéd Statisztikai Hivatal legfrissebb elemzése szerint még soha nem volt olyan alacsony a születési ráta Svédországban, mint tavaly. Ez magyarul azt jelenit, hogy a mérések kezdete óta a svéd nők még soha nem szültek olyan kevés babát, mint 2023-ban. 

Nyugat-Európában egyre gyakoribb az ilyen látvány az utcákon. Fotó: Kat Northern Lights Man

Meglehetősen bizarrul reagált erre a hírre az a Svédországban ismert imám, aki Stockholmban és Malmőben tartott előadást muszlim fiatalok számára. A pakisztáni származású amerikai állampolgár, Yasir Qadhi arról beszélt az egyik ilyen előadáson - ami már a YouTube-on is megtekinthető -, hogy minden valószínűség szerint 

a második legnagyobb svéd városnak, Malmőnek a lakossága egy generáción belül muszlim lesz.

Az iszlám vallású teológus ugyanakkor méltatta, hogy Európában is nagy számban szülnek a muszlim nők. Qadhi arról beszélt, hogy Malmőben is a muszlim családoknak átlagosan 5,6 vagy 7 gyermeke van, ami szerinte nagyszerű. Az imám azt is elmesélte, hogy amikor Malmőbe érkezett, akkor feltette magának a kérdést, hogy ez valóban Svédország-e. Szerinte az ember úgy érezheti magát, mintha a Közel-Keleten lenne Szíria, Afganisztán vagy Irak fővárosában.

Az elmúlt 30 évben a muszlimok száma a nulláról átlagosan 10 százalékra emelkedett az észak-európai országokban. Malmőben azonban már a 30 százalékot is súrolják, ami nagyszerű 

- lelkesedett előadása során Qadhi. A videómegosztó oldalra feltöltött teljes előadás itt megnézhető:

A hírről beszámoló német hírportál megjegyzi, hogy Németországnak is hasonló problémákkal kell szembenéznie. A nyugati országban ugyanis már 5,5 millióra tehető az iszlám hitűek száma, ami az előrejelzések szerint a következő években rohamos mértékben fog növekedni. Ennek három fő oka van:

  1.  az illegális muszlim bevándorlók egyik fő célállomása még mindig Németország;
  2.  a már Németországban élő muszlimok egy bizonyos után maguk után hozathatják a régi hazájukban maradt közeli rokonaikat
  3.  Az Európában élő muszlim családokban is sok gyermek születik.

Ferenc pápa szerint hazafias cselekedet lett a gyermekvállalás

A katolikus egyházfő még 2022-ben fogalmazott úgy, hogy sürgős a családok és a születésszám gyakorlati támogatása. "Ezen kell dolgoznunk, hogy minél hamarabb kijussunk a demográfiai télből, amelyben Olaszország és más országok is élnek, és amely megakadályozza a növekedési képességünket. Ma a gyermekvállalás hazafiasság kérdése, hogy előrébb vihessük az országunkat" - jelentette ki a pápa, aki szerint a mai világban sajnos sokszor előfordul, hogy egy dolgozó nő fél gyermeket vállalni, mert a főnökei azonnal menesztik, amit meglátják a kerekedő pocakját.

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.