RETRO RÁDIÓ

"Azt akarom, hogy a férjem fizessen nekem a házimunkáért, most teljesen ki van akadva"

P. Flóra
Szerző
P. Flóra
Létrehozva2024. 03. 25. 15:00

A férj kijelentette: ő nem tud takarítani, mert rosszul csinálná.

Az asztalra csapott az édesanya, miután a férje teljesen kiborította. A férfi ugyanis nem hajlandó segíteni a házimunkában, de azt se akarja, hogy takarítónőre költsenek. Elvárásai szerint ezt is a feleségének kellene csinálni. Ebből lett elege a nőnek.

vita, veszekedés, harag, házasság, párkapcsolat, házastársi vita, düh
Fotó: Pexels

"Napi 13 órákat dolgozom, 100 dollárt (36 ezer forint) keresek óránként. Lényegesen jobban keresek, mint a férjem tanárként. Felfogadtam egy takarítónőt, mert gyűlölök a mocsokra és a rendetlenségre hazaérni. Erre kiakadt a férjem, azt mondta, az egész csak pénzkidobás. Amikor mondtam neki, hogy rendben, de akkor ő meg a gyerekek csinálják meg, amíg én dolgozom, felhúzta magát és azzal érvelt, hogy ők nem tudnak olyan jól takarítani, mint én. Elvárná, hogy a munkám után még eltakarítsak utánuk és süssek-főzzek, minden segítség nélkül. Ők meg ülnének és néznék. Közöltem vele: rendben, de én is fizetést kérek érte. Erre kiviharzott a szobából és nem hajlandó velem beszélni. Szerinte anyagilag manipulálom" - osztotta meg a történetét a feleség a Redditen.

Az asszony 14 napot dolgozik szabadnap nélkül, naponta 13 órát. Azt mondta, szeretné, ha a férje megértené, ha hazaesik fáradtan, nem akar még egy műszakot lenyomni a takarítással. Az is rosszul esik neki, hogy a családja teljesen elzárkózik a segítség elől.

"A férjem tanárként nem megerőltető fizikai munkát végez, így nem értem, miért ne tudna besegíteni a házimunkába. De azt elvárja, hogy a szabadnapomon és munka után sürögjek-forogjak. Én fizettem a takarítónőt, mert élveztem, hogy rendre megyek haza. De a férjemnek ez is fájt."

A Reddit közönsége máglyára vetette a férjet, aki szerintük egy léhűtő. Az egyik hozzászóló szerint egy házasságnak, sőt, bármilyen párkapcsolatnak kétoldalúnak kellene lenni. A nők nem szolgái a férfiaknak, de a kérdező férje úgy akar élni, hogy a lehető legkisebb erőfeszítést kelljen tennie.

"Milyen undorító, hogy az bezzeg nem fáj neki, hogy te fizeted a többet a háztartásban, kivenni a kaját a hűtőből ki tudja? Az jó, ha te dolgozol és keresel többet, te tartod el őt, de azt is elvárja, hogy még ki is szolgáld? Mit képzel ez magáról?" - dühöngött egy másik hozzászóló.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.