tóth gabi
A férfi élettársa mesélt a történtekről.
A 28 éves Vanya Sándor egy véletlen baleset következtében olyan súlyosan megsérült, hogy jelenleg ágyhoz van kötve. Tavaly szeptember 26-án a munkából hazaérkezve Sanyi felment a családi házuk tetőjére. A ház tetőszerkezetén dolgoztak, ennek helyzetét szerette volna felmérni, amikor megtörtént a baj. Sanyi úgy gondolta, léphet még egyet hátrafelé, azonban ott már nem volt alatta semmi, így közel hat méter magasból a földre zuhant. Ennek következtében sérült a hatodik csigolyája, a hetedik pedig eltört, méghozzá annyira csúnyán, hogy beleállt a gerincvelőbe.
A történtekről akkor Sanyi élettársa, Magyar Edina számolt be a Paraméternek. A történtek óta Sanyi már több műtéten átesett és különféle kezeléseken is részt vett, minden remény megvan arra, hogy állapota javuljon. Jelenleg is egy neurorehabilitációs intézményben van Sopronban, ahol intenzív kezelést kap.
Most kezdte meg ott a második hetet. Intenzív terápián vesz részt, ami elég fárasztó számára, de nem adja fel, mindent tűr és becsületesen betartja az orvosok utasításait
– mondta Edina, aki szerint az orvosok bizakodók.
Sanyi nagyon jól reagál a kezelésekre, és továbbra is nagyon akar. A doktornő azt mondta, nem látja akadályát a felépülésének. Persze hozzátette, ehhez nagyon sok időre és munkára van még szükség
– fogalmazott Edina.
Vannak jobb és rosszabb napjaink. Sokszor próbáljuk viccel oldani a feszültséget, de sajnos nem mindig sikerül. Viszont nem adjuk fel. Sanyi még most kitart amellett, hogy igenis meg szeretne gyógyulni, mert, ahogy ő szokta mondani: van kiért és van miért küzdenie. Ő is tudja, hogy ez így nem élet, amilyen állapotban most van, az tarthatatlan. Mindig azt mondja, hogy ő ekkora terhet nem akar a nyakunkba rakni, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy felépüljön.