KÜLFÖLD

Szerző B. V.

Létrehozva: 2024.01.09.

Hálás a férjének, amiért megcsalta őt: házasságuk jobb, mint valaha

Nem mindennapi történetet osztott meg egy négygyermekes családanya. Reméli, történetével segíteni tud másokon.

A 45 éves Charity és 40 éves Matt házassága 8 hónapra véget ért, miután Charity rájött, hogy a férje megcsalja őt, majd végül, miután útjaik különváltak, Matt fogta magát, és amint elhagyta a feleségét, összejött a szeretőjével. Később azonban úgy döntöttek, hogy párterápiára mennek és adnak maguknak még egy esélyt. Azóta teljesen elválaszthatatlanok, sőt Charity még hálás is a férjének, hogy félrelépett egy másik nővel. 

viszony, szex, erotika, affér, Shutterstock illusztráció 407036356
Hálás a férjének, amiért megcsalta őt Fotó: Svittlana / Shuttertock

A házasok még tiniként jöttek össze, majd a húszas éveik elején fogadtak örök hűséget egymásnak. Négy gyermekük született, azonban 2012-ben rögös útra kerültek. Ekkor derült ki az is, hogy Matt egy másik nő oldalán keresett menedéket. Charity ezek után terapeutához fordult, ahol rájött: házasságuknak igazából nem Matt félrelépése tett be. 

Ez a viszony a legjobb dolog, ami a házasságunkkal történhetett. Akkor nyilván nem így éreztem. Azt hittem, mindenkinél jobban ismerem a férjem, de kiderült róla, hogy kettős életet él, nekem pedig fogalmam sem volt róla. Összeomlott a világom, nem hittem, hogy valaha is talpra állok. Elkezdtem terápiára járni. Ekkor jöttem rá, hogy már én sem az a nő vagyok, akit ő feleségül vett, így nem hibáztathatom csak őt azért, amiért tönkrement a házasságunk. 

 - nyilatkozta Charity. Hozzátette, 8 hónapig járt pszichológushoz. Újra rátalált önmagára, visszaszerezte az önbizalmát, és megtanulta kezelni a problémáit. Ez idő alatt Matt már elhagyta őt a szeretőjéért, és csak a gyerekek miatt tartották a kapcsolatot, viszont tudták: még mindig szeretik egymást - írja a TheSun

Úgy döntöttünk, hogy harcolunk. Harcolunk egymásért, a családunkért, és megoldjuk a problémáinkat. Teljesen újrakezdtük. Örülök, hogy így tettünk, és most minden jobb, mint valaha!

Charity ráadásul olyan sokat tanult ebből az egészből, hogy maga is házassági tanácsadó lett. Saját tapasztalatai alapján próbál meg segíteni másoknak. Nem egyszerű, de úgy véli, megéri.

Kemény meló, de rendkívül örömteli érzés segíteni másoknak. Jó érzés, amikor azt látom, hogy a segítségemmel túllépnek a fájdalmakon, az áruláson, és újraépítik a kapcsolatukat. Egykor, a férjem félrelépése után én is azt éreztem, hogy itt a világ vége. Aztán kiderült, a legjobb dolog volt, sokkal erősebbek lettünk tőle.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek