A mandátumok 61 százalékát kapná a Fidesz, ha most lennének a választások

POLITIK
KÜLFÖLD

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.12.16.
Módosítva: 2023.12.16.

Újabb terrortámadások veszélye Nyugat-Európában

A dán rendőrség több embert őrizetbe vett csütörtökön terrortámadások előkészítésének gyanúja miatt.

Az Euronews információja szerint a dán rendőrség több embert őrizetbe vett csütörtökön terrortámadások előkészítésének gyanúja miatt. A letartóztatások országszerte összehangolt műveletek során történtek – közölte a rendőrség.

Berlin,,Germany
Képünk illusztráció. Fotó: photocosmos1 / shutterstock

A brüsszeli EU-csúcson tartózkodó Mette Frederiksen miniszterelnök „rendkívül súlyosnak” ítélte a helyzetet. A csütörtöki letartóztatások csak két nappal azután történtek, hogy Hollandia bejelentette, hogy „jelentősre” emeli a terrorveszély szintjét.


Ylva Johansson, az EU belügyi biztosa a közelmúltban figyelmeztetett, hogy Európát „terrortámadások óriási veszélye fenyegeti” a karácsonyi ünnepek időszakában, az Izrael és a Hamász terrorszervezet közti háború következményeként.
Dániában a muszlimok radikalizálódásának megelőzése érdekében az év elején elfogadták a Korán égetését tiltó törvényjavaslatot. A törvény tiltja a szent szövegek megszentségtelenítését, miután egy maroknyi iszlámellenes aktivista nyilvánosan meggyalázta a Koránt, ami felháborodást váltott ki a muszlim többségű országokban.

Fokozottan veszélyeztetettek a karácsonyi vásárok, hiszen rengeteg ember vonzanak. Szerte Európában komoly biztonsági intézkedésekkel készültek az adventi időszakra., viszont a terrorveszély miatt a németek ötöde nem megy idén karácsonyi vásárokba - írja a V4NA.

A NÉMETEK 22 SZÁZALÉKA ÚGY DÖNTÖTT, HOGY A MEGNÖVEKEDETT TERRORVESZÉLY MIATT IDÉN NEM LÁTOGAT EL A KARÁCSONYI VÁSÁROKBA

- derült ki a német Evangelische Nachrichtenagentur hírügynökség megbízásából az INSA-Consulere piac- és társadalomkutató intézet által készített felmérésből. A V4NA nemzetközi hírügynökség összefoglalója szerint a kutatás rámutat, hogy 

ERŐS A GYANÚ, HOGY ISZLAMISTÁK TÁMADÁSOKAT TERVEZNEK VÉGREHAJTANI NYUGATON.

Egyre többször kell terrortámadástól tartani a karácsonyi vásárokban Európában

.FORRÁS: AFP/FREDERICK FLORIN

A Tagesschau német hírcsatorna akkor arról tudósított, hogy két fiatal szélsőséges terrortámadást tervezett végrehajtani Németországban, lehetséges célpontjaik között egy karácsonyi vásár és egy kölni zsinagóga is szerepelt.

UGYANAKKOR NEM CSAK NÉMETORSZÁGBAN, HANEM EGÉSZ EURÓPÁBAN MEGNŐTT A TERRORTÁMADÁSOK VESZÉLYE.

Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa szerint az Izrael és a Hamász közötti háború okozta társadalmi polarizáció növeli az erőszak kockázatát, és

„ÓRIÁSI A TERRORTÁMADÁSOK KOCKÁZATA AZ EURÓPAI UNIÓBAN" A KÖVETKEZŐ ÜNNEPI IDŐSZAKBAN.

Belgiumban is fokozottan védik a karácsonyi vásárokat

November végén Annelies Verlinden belügyminiszter elmondta, hogy az önkormányzatok kérhetnek helyi elemzéseket, hogy milyen intézkedésekre van szükség, hogy a vásárokat és karácsonyi programokat a lehető legbiztonságosabb körülmények között rendezhessék meg, írta meg a The Brussels Times.

Egy ember meghalt és tíz ember megsebesült egy lövöldözésben a kelet-franciaországi Strasbourg városának karácsonyi vásárának közelében még 2018-ban.FORRÁS: AFP/FREDERICK FLORIN

A belügyminiszter megjegyezte, hogy nem minden karácsonyi vásár tartozik automatikusan a 3-as veszélyességi szint alá a négyes maximumú skálán,

A VÁSÁROK AZONBAN ELEVE KOCKÁZATOS HELYEK, MIVEL RENGETEG EMBERT VONZANAK.

Tavaly a 22. alkalommal megrendezett brüsszeli piacok közel 3,5 millió látogatót vonzottak, míg a Liège-ben általában mintegy 2 millióan vesznek részt.

Az biztos, hogy a rendőrség egyenruhában és civilben is nagy létszámmal van jelen a brüsszeli vásárokban, és több biztonsági őrt is alkalmaznak, akik közvetlen kapcsolatban állnak a rendőrséggel. Liège-ben pedig robbanóanyag keresésére szakosodott kutyás csapatok, és drónok is felügyelik majd a biztonságot.

Az Európai Unióban a gázai háború miatt megnövekedett a terrorveszély - jelentette ki Ylva Johansson uniós belügyi biztos kedden Brüsszelben.

"Az Izrael és a Hamász közötti háború és az általa okozott megosztottság miatt

A KÖZELGŐ ÜNNEPI SZEZONBAN HATALMAS A TERRORTÁMADÁSOK KOCKÁZATA AZ EU-BAN.Nemrégiben Párizsban is bekövetkezett, de sajnos korábban is tapasztaltunk már ilyet" - hangoztatta a biztos az EU-tagállamok belügyminisztereinek tanácskozására érkezve.

Johansson bejelentette, hogy az EU további 30 millió eurót bocsát rendelkezésre a veszélyeztetett zónák, különösen az imahelyek biztonságának megerősítésére.

Nancy Faeser német belügyminiszter szerint a párizsi terrortámadás is bizonyíték arra, hogy mennyire

KÖZVETLEN ÉS SÚLYOS AZ ISZLAMISTA TERRORFENYEGETÉS AZ EU-BAN.Mint mondta, ezt a helyzetet a gázai háború és a Hamász terrorja okozza. "Nagy a veszélye annak, hogy az iszlamista elkövetők még szélsőségesebbé válnak" - hívta fel a figyelmet.

Faeser hangsúlyozta, hogy különösen nagy figyelmet kell fordítani az iszlamista fenyegetésekre, és a szomszédos országokkal együttműködve kell küzdeni az iszlamista propaganda ellen.

Az EU továbbra sem hajlandó nyíltan fellépni a migrációval szemben, sem határozottan elítélni az illegális bevándorlást, ahogy azt sem ismerik el, hogy a bevándorlás és a terrorizmus európai erősödése egyenesen arányosak egymással – mondta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász azzal kapcsolatban, hogy egyre inkább fokozódik a terrorveszély Európában. A Századvég tanácsadója felhívta a figyelmet arra, hogy mára a teljes balkáni útvonalra jellemző, hogy míg a korábbi években az érkező migránscsoportok menekültek a rendőri erők elől, ma már rájuk támadnak, dobálnak, kiabálnak és – jobb esetben csak a levegőbe – lőnek. Hozzátette: az Unió területére bármi áron való bejutást már-már alapvető emberi jognak tekintik.

Rendszeressé váltak az erőszakos, fegyveres támadások a határnál; az egyre erősödő migrációs nyomás egyre inkább hozza be a terrorizmust az Európai Unióba – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában két hete.

 Ön mennyire ért egyet ezzel a kijelentéssel?

Engedje meg, hogy felidézzem, amikor a 2022. júliusi szabadkai incidens kezdetén a szerb–magyar határán fekvő Szabadka városánál, egy Kelebiához közel eső erdős területen történt, hogy két migránsokból álló (afgán és pakisztáni muszlim) csoport összecsapott egymással, és a konfliktus során kézi lőfegyvereket is használtak. A lövöldözésnek legalább egy halottja és több sebesültje volt. Aztán jött 2022. novembere, akkor fegyverekkel támadtak egymásra migránsok, lövések dördültek a Röszkével szomszédos Horgoson, egy 20 év körüli bevándorló férfit mellkasi lőtt sebekkel szállítottak kórházba.

 

MÁRA A TELJES BALKÁNI ÚTVONALRA JELLEMZŐ, HOGY MÍG A KORÁBBI ÉVEKBEN AZ ÉRKEZŐ MIGRÁNSCSOPORTOK MENEKÜLTEK A RENDŐRI ERŐK ELŐL, MA MÁR RÁJUK TÁMADNAK, DOBÁLNAK, KIABÁLNAK ÉS – JOBB ESETBEN A LEVEGŐBE – LŐNEK.

Európában a terrortámadások 89%-át második és harmadik generációs „bevándorlók" (migrációs hátterűek) és első generációs bevándorlók követték el – ami magában foglalja mind a szabályos, jogszerű, mind pedig irreguláris módon érkezőket – ezért létezik konkrét statisztikai (nemcsak fizikai, kriminológiai) összefüggés is a bevándorlás és a terrorizmus között. Az úgynevezett START InSight adatbázisában regisztrált 138 terrorista közül 65 (azaz 47%) szabályos módon érkezett migráns; 36 (azaz 26%) második vagy harmadik generációs bevándorló; 22 fő (16%) irreguláris bevándorló, ez utóbbi arányszám növekszik, és 2020-ban az elkövetők 25%-át tette ki. Szintén jelentős az iszlámra áttért európaiak aránya, akik a támadók 8%-át teszik ki. Ugyanezen adatbázis szerint: a maghrebi (észak-afrikai) eredet markánsan érvényesül: a terrorizmussal való kapcsolatban leginkább érintett etnikai-nemzeti csoportok a marokkói (Franciaországban, Belgiumban, Spanyolországban és Olaszországban) és az algériai (Franciaországban).

Kocsis Máté azt is mondta, hogy minden egyes terrorcselekményért a brüsszeli politika a felelős; a migránsútvonalak ugyanis nemcsak a terroristákat, hanem a fegyvereiket is hozzák, ami ellen minden erővel fel kell lépni. Mi az oka, hogy egyre erőszakosabban lépnek fel a migránsok?

Az Európai Unió főbb intézményei, vezetői kifejezetten bátorítják a bevándorlást, ami, egyrészt a migrációs nyomás fokozódásához vezet, másrészt az érkező migránsokat arra is ösztönözheti, hogy erőszakosabban lépjenek fel az európai országok hatóságaival szemben a fizikai határok mentén:

AZ UNIÓ TERÜLETÉRE BÁRMI ÁRON VALÓ BEJUTÁST MÁR-MÁR ALAPVETŐ EMBERI JOGNAK TEKINTIK.

 

A migráció ugyanakkor egyre nagyobb társadalmi kockázatokat hordoz Európában. Az illegális bevándorlás semmiképpen nem alapvető emberi jog: az őshonos népesség védelme, biztonsága, az állampolgárok biztonsága, a közrend nyugalma és a kulturális integritás fontossága mind a migrációs folyamatok féken tartása és ellenőrzése mellett szólnak. Egy harmadik országbeli polgár más (például uniós) államok területén való tartózkodása nem értelmezhető egyetemes jogként, az mindenképpen korlátozható, amikor ezt a körülmények indokolják.

A MUSZLIM BEVÁNDORLÓK TÚLNYOMÓ TÖBBSÉGE NEM HAJLANDÓ BEILLESZKEDNI, ÉS ÍGY ALAKULNAK KI EGY ORSZÁGON BELÜL A PÁRHUZAMOS TÁRSADALMAK, AMI TOVÁBBI KONFLIKTUSHOZ, FESZÜLTSÉGHEZ, ERŐSZAKOS CSELEKMÉNYEKHEZ VEZETHET A MIGRÁNSOK RÉSZÉRŐL.

A legfontosabb keresztény ünnep, a közelgő karácsonyi időszak alatt a terroristák egyik legfőbb célpontjává válhatnak a kereszténységüket megélő, ünneplő „őshonos" tömegek (az eddigi legtragikusabb karácsonyi terrortámadás 2016-ban történt Németországban, 12 ember veszítette életét).

Bayer Zsolt publicista egyik videójában mondta azt, hogy a nyugati értelmiség a terrornak és a zsidók lemészárlásának tapsol. Ön hogyan látja most az izraeli háborút és az annak kapcsán fokozódó európai helyzetet?

2023. október 28-án több százezer tüntető gyűlt össze Európa, a Közel-Kelet, az Egyesült Államok és Ázsia városaiban, hogy Izrael ellen, Palesztina mellett tüntessenek. Az egyik legnagyobb (50-70 ezer fő közötti) tömegtüntetés London központi részén volt, ahol történek incidensek: legalább kilenc letartóztatást hajtottak végre, ebből kettőt rendőrök elleni támadás miatt, hetet pedig közrend megsértése miatt – amelyek közül néhányat gyűlölet-bűncselekményként kezeltek a hatóságok. A Pew Research Center kutatása alapján

NYUGAT-EURÓPA JELENTŐS, AKÁR HÚSZMILLIÓ FŐ KÖRÜLI MUSZLIM KÖZÖSSÉGGEL IS RENDELKEZHET, FŐLEG AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁGBAN, FRANCIAORSZÁGBAN ÉS NÉMETORSZÁGBAN ÖSSZPONTOSULVA.

Egyre fokozódik a verbális (sőt részben már fizikai) erőszak Nyugat-Európában: például a Németországi Zsidók Központi Tanácsa bírálta azt is, hogy a német állam nem foglal állást egyértelműen a Hamász-terror relativizálása ellen, továbbá a szervezet szerint

NÉMETORSZÁGBAN LÁBRA KAPOTT A ZSIDÓGYŰLÖLET ÉS AZ IZRAELLEL SZEMBENI ELLENSÉGESSÉG, AMELY NYÍLTAN ELŐFORDUL AZ UTCÁKON, ELŐADÓTERMEKBEN VAGY A SZÍNHÁZAKBAN (PÉLDÁUL DÁVID-CSILLAGOS FALRAJZOK MEGJELENÉSE ZSIDÓK HÁZÁN). NYUGAT-EURÓPA A 24. ÓRÁBAN VAN, A KILÁTÁSAI PEDIG KORÁNTSEM ADNAK OKOT OPTIMIZMUSRA.

Míg Nyugat-Európában az iszlamista terrort támogató és propagáló tüntetések zajlanak, addig Magyarországon erre sem igény, sem jogi lehetőség nincs. A kormányzat kifejezetten helyesen döntött úgy, hogy betiltja a terrorpárti tüntetéseket hazánkban.

Mit tehetne Brüsszel, és mit nem tesz a jelenlegi helyzetben?

A Európai Unió a 2001. szeptember 11-i terrortámadások nyomán összeállította a terrorcselekményekben érintett, és ennek okán korlátozó intézkedések hatálya alá vett személyek, csoportok és szervezetek jegyzékét. Egy megoldás lehet a jegyzék (amelyet rendszeresen, legalább 6 havonta felülvizsgálnak) szigorítása úgy, hogy bármely szervezet, csoport, amelyhez terrorgyanús személy köthető, szigorú szankciókkal a jegyzékbe kerüljön. Az EU 2016 szeptembere óta alkalmazhat saját szankciókat az ISIL-lel/Dáissal és az al-Kaidával, valamint a velük összeköttetésben álló vagy őket támogató személyekkel és szervezetekkel szemben. A fentiekkel összefüggésben ezen eszköz szigorítása, illetve kiszélesítése szükséges.

 

Van interoperabilitási keretrendszer az EU-ban használt információs rendszerek között, van úgynevezett Schengeni Információs Rendszer, a Schengeni határellenőrzési kódex pedig egységes közös szabályokat biztosít az uniós országoknak a külső határokon történő ellenőrzés, a beutazási követelmények kapcsán. Ennek ellenére az Európai Unión belül az iszlamista fenyegetésekkel kapcsolatos jobb információcsere hiánya mind a mai napig viták (és bírálatok) tárgya, és ez annak tulajdonítható, hogy lényegében még nem sikerült megállapodni a fenyegetés közös meghatározásában.

BRÜSSZELBEN PRIORITÁSKÉNT KELLENE, HOGY MEGJELENJEN AZ INTEGRÁCIÓS KÖZÖSSÉG KÜLSŐ FIZIKAI BIZTOSÍTÁSA, A HATÁROK VÉDELME AZ ILLEGÁLIS MIGRÁCIÓVAL SZEMBEN, ILLETVE AZ UNIÓNAK – HA MÁR EGYES NEMZETÁLLAMOK LÁTJÁK EL AZ UNIÓS HATÁROK VÉDELMÉT – FINANSZÍROZNIA KELLENE A HATÁRVÉDELEMMEL JÁRÓ FOKOZÓDÓ ÁLLAMI KÖLTSÉGEKET AHELYETT, HOGY POLITIKAI BOSZORKÁNYÜLDÖZÉS KERETÉBEN, KORÁNTSEM JOGÁLLAMI NYOMÁSGYAKORLÁSI ESZKÖZZEL ÉLVE, MEGVONJA A FŐSODORRAL EGYET NEM ÉRTŐ TAGÁLLAMOKTÓL AZ UNIÓS JOG SZERINT JÁRÓ FORRÁSOKAT.


 


 


 


 


 


 


 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek