
Halálos betegségre figyelmeztetett az édesanya orrdugulása
Komoly műtéten kellett átesnie...
Egy édesanya azt vette észre, hogy valami nincs rendben vele, miután eldugult az orra, majd folyamatosan vérzett is.

Lisa kezdetben 2021 januárjában tapasztalta a tüneteket, és amikor azok nem múltak el, a háziorvosától kért tanácsot. Antibiotikumot írtak fel neki, ám amikor az hónapok múlva sem hozott eredményt, többször is visszament az orvoshoz. Ekkor csupán másmilyen orrspray-t írtak fel neki.
Először csak fájdalmas volt, teljesen eldugult az orrom és állandóan fájt a fejem
- kezdte Lisa Mercer. Az anyuka ezután tapasztalta az orrvérzést, majd az arcának bal oldala zsibbadni kezdett. Lisát CT-vizsgálatra küldték, ahol azt mondták neki, hogy fertőzés van az orrnyergében. Kapott rá egy szteroidos orrspray-t. Ekkor Lisa már folyamatosan ürülékszagot érzett és mintha egy csomót tapintott volna ki az orrában.
Meg voltam győződve arról, hogy rákos vagyok. Ekkor a tökéletesen egyenes orrom elkezdett az egyik oldalra deformálódni, megduzzadt és be is pirosodott. Az MRI-t és biopsziát követően végül diagnosztizálták a harmadik stádiumú rákot.
A nő két műtéten esett át, hogy az orrából eltávolítsák a daganatot. Sajnos egyik műtét sem járt teljes sikerrel, így végül a 49 éves Lisának el kellett távolítani az egész orrát egy nyolcórás műtét során. A háromgyermekes anyuka azt mondja, hogy az orra eltávolítása traumatikus volt számára. A műtét után 30 sugárterápiás kezelésen kellett átesnie. Szerencsére a múlt heti kivizsgálás után Lisának azt mondták, hogy a rákja nem tért vissza az orra eltávolítása után.
Lisa most azt mondja, talán ha előbb felfedezik a tüneteit, nem kellett volna eltávolítani az orrát. Viszont ő már annak is örül, hogy életben van, és nem zavarja, hogy orrprotézist kell hordania - írja a The Sun.







